KOMMENT
1
2
3
4
5
LÁJK
A jogvédők szerint szegregált, Balog Zoltán szerint felzárkóztató iskola működik a nyíregyházi Huszár-telepen.
Április 20-án indul el utoljára a budapesti Critical Mass, mi pedig összeválogattuk a legjobb képeinket.
Magyarország jobban teljesít. Orbán Viktor, dögölj meg! Két írásos nyelvemlék 2013-ból. De idézhetnénk a poszt ittből is (Milla, te hülye vagy, mint a segg). Látszólag mo
Termékek az alcsútdobozi székhelyű Nemzeti Szociálistemetés Kereskedelmi Nonprofit Zrt-től.
Életerőnk záloga a munkaalapú halál. A szociális temetés ember- és családbarát koncepciója fehér galambként lengi be a Magyar Nemzeti pünkösd háromszín egét
A kiemelten veszélyeztetett iskolákban megkezdi működését az iskolarendőrség - jelentette be a belügyminiszter.
A felhasználók harmada azonban nem internetezik és nem is e-mailezik az okostelefonján – derül ki az eNET-Telekom internetgazdaságról szóló felméréséből.
Lehet szeretni, lehet utálni őket, egy biztos, mindkettőt mi választottuk, és nem véletlenül.
Egy felelős ember ne bízzon senkiben, csak magában.
Jogszabály-módosításokkal csökkentené a Belügyminisztérium a temetési költségeket.
Egy minapi alkotmánybírósági döntést meglovagolva ismét frakciót alakítana a pártszakadással képviselőcsoportját vesztett LMP. Némi pénz és plusz nyilvánosság – ez a tét. Kövér körül keringünk. Villáminterjú a frakciótlan frakcióvezetővel.
A Kádár-korban is voltak közvéleménykutatások, amelyek eredményei többnyire hitelesek. A társadalmi hangulat romlása előrejelezte a rendszerváltást is.
A szerdai GDP-adatokkal a régiós sereghajtóból az élmezőnybe kerültünk.
Az év eleje óta tartó bizonytalanság és az információhiány a fuvarozói szektort és a megbízókat is sújtja.
David Beckham az utolsó párizsi mérkőzésére, egyben pályafutása utolsó előtti találkozójára speciális cipővel készül.
Csak az egyéves eltiltása marad érvényben a Málagának, a plusz egy idényre szóló további büntetéstől eltekint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
"Csináld magad" temetést vezet be a kormány
Playboy és lófinggombás laska - Sőt: seggvakarószörp és ligh kólává váló erdélyi férfi.
Aktuális ajánlatok [x]
Ketyeg az OKJ-bomba – Ősztől emelkedik a tandíj, és hosszabb lesz a képzési idő is