KOMMENT
1
2
3
4
5
LÁJK
Meg az olasz agáré, az orosz fekete terrieré, a bichon havanesé és egy fekete, ewokszerű lényé. Kutya-gazda nagytotál a kutya-világkiállításról.
A jogvédők szerint szegregált, Balog Zoltán szerint felzárkóztató iskola működik a nyíregyházi Huszár-telepen.
Azt még a vak komondor is látja, hogy mi következik ebből, tisztelt hölgyeim és uraim.
Az író ül a klaviatúra előtt, és gépel. Én mindig abban bízom, hogy gondolkodni fognak azon, amit írok. Sőt abban bízom, ha leírok valamit, a világról alkotott képem is megváltozik, hiszen elolvasom azt, amit leírtam.
Nem lennék most az azerbajdzsáni polgárok helyében. Kapitális hibát követtek el. Nem jól szavaztak az Eurovízió Dalverseny döntőjében, így Oroszország null pontot kapott tőlük. A bajt csak tetézte, hogy akik összesítettek majd bediktálták a pontokat is képtelenek voltak az önreflexióra, amely egy csendes korrekcióhoz vezetett volna.
Milliárdokat költünk háziállatokra: csökkenő gyerekszám miatt kaszálnak az állateledel-gyártók.
Megint az alacsony bérűeket rugdoshatták ki: márciusra újra 150 ezer forint fölé került az átlagos nettó kereset.
Lehet szeretni, lehet utálni őket, egy biztos, mindkettőt mi választottuk, és nem véletlenül.
Egy felelős ember ne bízzon senkiben, csak magában.
Jogszabály-módosításokkal csökkentené a Belügyminisztérium a temetési költségeket.
Egy minapi alkotmánybírósági döntést meglovagolva ismét frakciót alakítana a pártszakadással képviselőcsoportját vesztett LMP. Némi pénz és plusz nyilvánosság – ez a tét. Kövér körül keringünk. Villáminterjú a frakciótlan frakcióvezetővel.
A Kádár-korban is voltak közvéleménykutatások, amelyek eredményei többnyire hitelesek. A társadalmi hangulat romlása előrejelezte a rendszerváltást is.
Manapság a népszerű közösségi oldal a kisvállalkozások titkos fegyvere.
A céges informatikát is érdemes rendszeresen felülvizsgálni.
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerdán kijelölte a Kuvait elleni felkészülési mérkőzésre készülő keretét, amelyben ismét helyet kapott Juhász Roland.
A bajnok Győri ETO FC duplázna, míg a DVSC-TEVA megvédené címét a labdarúgó Magyar Kupa szerdai döntőjében.
"Csináld magad" temetést vezet be a kormány
A költő és az ő vizelete - Ma sózunk a Matinéban
Aktuális ajánlatok [x]
A kötelező szerviz nem csak az autóknak kell - A céges informatika is rendszeres felülvizsgálatra szorul