Határon átnyúló fejlesztések

Összesen 63 millió euró uniós támogatást nyerhetnek el magyar és szlovák vállalkozások közös, határon átnyúló fejlesztésekhez.

A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Programban meghirdették az első pályázatot 7 magyarországi megye és Budapest, valamint az öt szomszédos határon túli terület szervezetei számára - közölte Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

A program pályázati felhívásával több mint 63 millió euró támogatás válik elérhetővé az Európai Regionális Fejlesztési Alap, a magyar és a szlovák költségvetés társfinanszírozása révén.

A pályázaton Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye, valamint Budapest non-profit szervezetei vehetnek részt Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya, Kassa területéről származó partnereikkel.

Pályázni lehet határon átnyúló üzleti együttműködés támogatására, közös idegenforgalmi fejlesztésre, a partnerségi program kapacitásának fejlesztésére, képzésre, kapcsolatépítésre, természeti környezet védelmének ösztönzésére, természetvédelmi tevékenységre, kisléptékű útépítésre, kerékpárutak építésére, a tömegközlekedés fejlesztésére, a határfolyókon való átkelés javítására.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%