Állami lesz a Virág Cukrászda

A szegedi Virág Cukrászda megvásárlásáról döntött csütörtöki ülésén a városi önkormányzat.

A közgyűlés úgy határozott, hogy az önkormányzat háromszázmillió forintért megvásárolja Szeged egyik legrégebbi cukrászdáját. A cukrászdát profilkötöttséggel adják majd bérbe.

Botka László, a város szocialista polgármestere hangsúlyozta: a belváros nevezetességének megmentésére nem volt más lehetőség. Ha a jelenleg magántulajdonban, de már felszámolás alatt álló Nagy Virág épületét a város nem veszi meg, a jogszabályok szerint nem lett volna lehetősége az új tulajdonost arra köteleznie, hogy cukrászdaként működtesse az ingatlant. Az önkormányzat ezért él az elővásárlás jogával és megvásárolja a Nagy Virág tulajdon és a Kis Virág bérleti jogát. A háromszázmillió forintos befektetést a lakásalapból finanszírozzák - mondta a polgármester.
A Kis Virág és Nagy Virág cukrászda legutóbbi üzemeltetője több mint félmilliárd forintos tartozást halmozott fel, és ezért indult ellene felszámolási eljárás. A felszámoló biztos március 4-én értesítette az önkormányzatot, hogy élhet elővásárlási jogával, melynek határideje tizenöt nap.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


Olvasta már?

     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%