Klímaváltozás: nincs mit tenni

A klímaváltozás káros következményei már csak mérsékelhetők, de nem fékezhetők meg – állítja az ENSZ klímajelentése. A főtitkár kijelentette: a klímaváltozás elleni harcot mostantól az ENSZ tevékenységének középpontjába kell állítani.

Az ENSZ négy részletben hozza nyilvánosságra eddigi legátfogóbb felmérését a klímaváltozásról. A most kiszivárogtatott részlet a második részt foglalja össze, az első részt február elején jelent meg.

Ban Ki Munt, az nemzetközi szervezet főtitkára szerint az általános felmelegedés okozta következmények jobban sújthatják az emberiséget, mint a háborúk, illetve a különböző konfliktusok. A beszámoló készítői egyebek között arra mutattak rá, hogy az általános felmelegedés immár a leghatározottabb cselekvés ellenére sem fékezhető meg. A tudósok, illetve szakértők szerint a század végéig a földközeli globális hőmérséklet minimálisan 0,6 százalékkal növekszik majd.

Mindez - mint vélekedtek - elsősorban Európát és Ázsiát sújtja majd, a következmények pedig elsősorban a rendkívüli hőség okozta halálesetek megszaporodása, továbbá minden korábbi méreteket felülmúló szárazságok, áradások, orkánok, valamint erdőtüzek lesznek. Mindez - de elsősorban a tengerszint emelkedése miatt várható áradások - pedig emberek millióit fenyegetik majd.

A hivatalosan még nem ismertetett, drámai hangú jelentés a halálesetek megszaporodása mellett súlyos járványos megbetegedések veszélyeire figyelmeztetett. Emellett felhívta a figyelmet a biológiai környezet sokszínűségét fenyegető kockázatokra is. Az ENSZ klímaszakértői arra intettek, hogy a politikai döntéshozók összefogása jelentősen megkésett ugyan, de még mindig nem késő.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%