Schumacher leiskolázta a mezőnyt

Tavalyi visszavonulása óta először ült csapata, a Ferrari autójának volánja mögé Michael Schumacher, a Forma–1 hétszeres világbajnoka, aki a barcelonai pályán tesztelte az olasz istálló versenygépét.

A német sztár hozzá méltóan nem kímélte az autót és bebizonyította, hogy még nem felejtett el vezetni, ráadásul a nap végén, 64 megtett kör után az ő neve mellett állt a legjobb időeredmény. A második a szintén ferraris olasz Luca Badoer, a harmadik pedig a McLaren-Mercedes tesztpilótája, a spanyol Pedro de la Rosa lett.

„Szerelmem a sportág iránt soha nem szűnt meg, és egyébként is, egy autóversenyző számára az a csúcs, ha egy F1-es autót vezethet" – mondta a láthatóan jól szórakozó, 38 éves Schumacher, aki karrierje során 91 futamon diadalmaskodott.

A hétszeres világbajnok a barcelonai tesztsorozaton a tavalyi Brazil Nagydíj óta első alkalommal vezette a Ferrarit munkaszerűen. A tavaly év végén visszavonult szupersztár kedden és szerdán teszteli az F2007-est Felipe Massa társaságában, míg a világbajnok, Kimi Räikkönen pihenését tölti.

Schumacher újra munkába állt (crash.net)


Bár a kerpeni klasszis jól érezte magát a pályán, ismét megerősítette, hogy a visszatérés kizárva. „A sport iránti rajongásom mit sem csökkent, a Forma–1-es versenyzés pedig a csúcs! A visszavonulásomhoz azonban nincs köze, az ugyanis végleges" – szögezte le Schumacher.

Schumacher 2006. október 22-én, pályafutása 250. Forma-1-es Grand Prix-je után hagyta abba a versenyzést, azóta a Ferrari tanácsadójaként tevékenykedik. „Részben technikai okai vannak, hogy Michael tesztel. A 2008-as autókból száműzik a kipörgésgátlót és az egyéb elektromos segédrendszereket, és az ilyen kocsikat ő jól ismeri" – mondta a maranellóiak szóvivője.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Az Éhezők Viadala
    Suzanne Collins
    Az Éhezők Viadala
    2958 Ft
    Eredeti ár: 3480 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Luxushotel, Hungary
    Kordos Szabolcs
    Luxushotel, Hungary
    2542 Ft
    Eredeti ár: 2990 Ft
    Megtakarítás: 15%