Csúcsfogyasztó: kétezer gyémántos toll Budapesten

Budapesten mutatta be legújabb kollekcióját a luxustollakat gyártó olasz cég, az Aquila Brands. A Tibaldi, Jaguar, Lalex, Smart, Ducati márkákat készítő tollmanufaktúra világpremierjén a Mercedes-Benz-készlettel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Budapestre érkezett a híres Fulgor Nocturnus is, amely értéke meghaladja a 30 millió forintot.

Korábbi darabok a Csúcsfogyasztóban:

Mobillal irányított motoros gördeszka
Tetőről tetőre költöző design szálloda
Kortárs kávés virágcserép

A kollekció kifejlesztése során a készítők az autómárka designereivel közösen tervezték a tollakat: az irónok ugyanabból a fémből készülnek, mint az autók karosszériája, színeikben pedig megegyeznek a márka klasszikus ezüst-fekete festésével. A bemutatóra az Aquila Brands vezetője és fődesignere, Giuseppe Aquila elhozott néhány darabot az egyedi vagy nagyon limitált szériában készülő Tibaldi tollakból is. Közöttük volt a leghíresebb, a Fulgor Nocturnus is, melynek értéke 120 ezer euró, azaz több mint 30 millió forint. Ilyen értékes tollat Magyarországon még soha nem mutattak be, világszinten is csak néhány kiállításon volt látható. A tollat 2058 fekete gyémánt és 139 rubin díszíti. A Fulgor Nocturnus mellett Giuseppe Aquila megmutatja Budapesten a Pharrel Williams tollat, amelyből ugyancsak egy darab van a világon, valamint a Bentley, Clari Viri és a Sacer Militaris Ordo Constantiniani Sancti Georgii (Szent György Lovagrend ihlette tollak) kollekciókat is.

Nézze meg képgalériánkat!

Kövesse nyomon Csúcsfogyasztórovatunkban a high-end fogyasztói ipar és tárgykultúra peremvidékének fejlődését! Csúcsfogyasztórovat – a lap alján!

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Az Éhezők Viadala
    Suzanne Collins
    Az Éhezők Viadala
    2958 Ft
    Eredeti ár: 3480 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Futótűz
    Suzanne Collins
    Futótűz
    2958 Ft
    Eredeti ár: 3480 Ft
    Megtakarítás: 15%