Schumacher megint rendet vág

A Ferrarinál 2008-ban sem élvez majd előnyt a világbajnok, Kimi Räikkönen, a sorrend a versenyeken dől el. A csapat új autója január közepén gurul majd először pályára. Schumacher rövidesen ismét tesztel.

A Ferrari főversenymérnöke, Luca Baldisserri az olasz La Stampának elárulta, hogy a 2008-as autójuk január 14-én, Jerezben debütál majd. Az F2008 az idei autó egyenes leszármazottja lesz, a jövő évi első tesztre két darab készül el.

Baldisserri azt is elmondta, hogy az idei évhez hasonlóan jövőre sem lesz csapatsorrend a két pilóta között, Kimi Räikkönen bajnoki címe nem jelent majd előnyt Felipe Massával szemben.

A pályán dől el

"A sorrend a pályán dől majd el, ugyanúgy, mint Schumacher idején. Barrichello például nagyon erősen fejezte be a 2003-as idényt, nagy reményekkel indulhatott neki 2004-nek , de aztán Michael nyerte meg az első öt futamot" - magyarázta az olasz.

A ferraris szakember arról is beszámolt, hogy Stefano Domenicali kvázi csapatfőnöki kinevezése ellenére elődje, Jean Todt is ott lesz a jövő évi versenyeken.

Jerezben ismét autóba ül Schumi (vezess.hu)


A Ferrari eközben megerősítette, hogy a Barcelonában már fényesen bizonyított Michael Schumacher december ismét autóba ül. A hétszeres világbajnok káprázatos visszatérése után a következő, jerezi tesztsorozaton is részt vesz.

Kimi vs Michael

A 2006 végén visszavonult Schumacher a múlt heti teszteken több mint egy év kihagyást követően mindkét nap a legjobb időt autózta, amikor a pályára gurult.

A csapat egyelőre nem rögzítette a német pontos programját, de azt mondták, hogy "pár napot" biztosan a pályán tölt majd. A német szupersztár másfél évtizedes tapasztalatával a jövő évi, elektronikus vezetői segédeszközök nélküli autó beállításaiban segít a Ferrarinak.

2007 bajnoka, a jelenleg pihenőjét töltő Kimi Räikkönen szintén részt vesz majd a két hét múlva esedékes dél-spanyolországi tesztsorozaton.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%