A zenész Hancock River: The Joni Letters című albumáért a múlt hét végén az év
albuma és az év kortárs albuma kategóriában kapott Grammy-díjat. A 67 éves
muzsikus ezzel már 13 Grammy-díj kitüntetettje. A művész a Round Midnight című
film zenéjéért 1986-ban Oscar-díjat kapott. Hancock legutóbb másfél évvel ezelőtt adott
koncertet Budapesten, de azt megelőzően is több alkalommal járt Magyarországon.
Herbie Hancock Chicagóban született 1940. április 12-én.
Hétéves korától klasszikusokat játszott; kilencéves volt, amikor először
közönség elé állt, s tizenegy, amikor Mozart-művet adott elő a chicagói
szimfonikusokkal. A dzsessz tizenéves korában kezdte foglalkoztatni. Előbb
különböző félamatőr együttesekkel zenélt, majd befutott zenészeket kezdett
kísérni. Huszonegy éves korában jelent meg Takin' off című első albuma, rajta
első szerzeménye, a Watermelon Man. Miles Davisszel a hatvanas évek elején
hozta össze a sors, attól kezdve egyre szélesebb körben ismertté vált.
1968-ban saját együttest alakított; abban az időben a funky
felé fordult az érdeklődése és egyre gyakrabban használta az elektromos
hangszereket. Az egyik legtöbbet emlegetett lemeze, a Head Hunters 1973-ban
jelent meg. Hancock 1976-ban visszatért Miles Davishez, a dzsessz mellett
azonban továbbra is játszott populárisabb darabokat, ilyenek hallhatók Hard
Work című lemezén. Pályája során többtucatnyi lemezt jelentetett meg; játszott
Freddie Hubbarddel, Chick Coreával és más dzsesszzenészekkel is.