Gyanús eredetű hullák a Bodies kiállításon

Az anatómiai kiállítás szervezői közel két év után bevallották, hogy nem tudják hitelt érdemlően bebizonyítani, hogy a preparált porhüvelyek nem megkínzott kínaiak holttestei. A New York-i kiállítás eddigi látogatói visszakapják a belépőjegy árát.

A Bodies (Testek) kiállítás szervezői visszafizetik a belépőjegy árat azoknak, akik 2005 óta felkeresték a New York-i South Street Seaport kiállítási központban lévő tárlatot – rendelte el Andrew M. Cuomo, New York-i államügyész. A Bodies kiállítás tulajdonosa, a Premier Exhibitions május végén ugyanis bejelentette, hogy nem tudja bizonyítani, hogy a kiállításán szereplő holttestek nem megkínzott, illetve kivégzett kínaiak tetemei. Ezért a cég úgy döntött, megtéríti a teljes belépődíjat azoknak a látogatóknak, akik írásban nyilatkoznak arról, hogy nem nézték volna meg a Bodies-kiállítást, ha tudtak volna a bemutatott holttestek kétes eredetéről – írta a The New York Times.

Egy megkínzott kínai holtteste?

Egy megkínzott kínai holtteste?



A New York-i államügyésszel kötött egyezmény értelmében a Premier Exhibitions a jövőben nem szerezhet be olyan holttesteket preparálási célra, amelyeknek az eredetéről nincs megfelelő dokumentáció, azaz a cégnek dokumentálni kell az illető személyazonosságát, a halál okát, valamint hozzájárulását a holttestének a kiállításához. Sőt, a megállapodás azt is előírja, hogy a Premier Exhibitions a kiállítás bejáratánál lévő plakátokon és a honlapján köteles nyilatkozatban feltüntetni, hogy nem tudja bizonyítani a kiállított testek nem kétes eredetét.

A New York-i államügyészi hivatal döntése csupán a New York-i kiállításra vonatkozik, pedig a Bodies jelenleg kilenc további helyszínen (többek között Budapesten) látogatható.

bodies vs. body world

A Bodies című kiállítás nem azonos a világban szintén turnézó Body World (Emberi Test) című kiállítássorozattal, amely Günther von Hagens német anatómiai professzor nevéhez fűződik, és jelenleg Manchesterben várja a látogatókat.


Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%