Három biztosító nyert a kötelező kampányon

A netrisk.hu vasárnapi összesítése szerint a novemberben megkötött biztosítások száma elérte a 160 ezret. Az ügyfelek számát összességében az Allianz, a Wabard és a Genertel tudta növelni.

Az összes többi piaci szereplő részesedése csökken vagy stagnál. A kötelező biztosítások felmondására adott egy hónapos határidő hétfőn jár le, így a közlés szerint a felmondások összesített adatai gyakorlatilag véglegesnek tekinthetők.

Az új szerződések 31 százalékát az Allianz kötötte, míg a most debütált Wabardot a kötelezőt váltók 15 százaléka választotta. A felmondott szerződések számában is az Allianz áll az élen, ám mivel a biztosítótársaság csaknem kétszer annyit nyert, mint vesztett, összességében is a novemberi kampány egyik legnagyobb nyertese. A felmondott és megkötött szerződéseket együttesen mérlegelve ugyanakkor a legnagyobb ügyfélszám-növekedést a Wabard könyvelheti el.

A legnagyobb vesztes a K and H Biztosító, mely az összes felmondott szerződés tíz, az újonnan kötötteknek viszont csupán két százalékát tudhatja a magáénak, de a nagy vesztesek kötött van a TIR is, mely új ügyfelet gyakorlatilag nem tudott szerezni.

Ha csak a megkötött új szerződések számát néznénk, a harmadik legsikeresebb a kampányban a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) lenne, ám ha a felmondott szerződéseit is számba vesszük, látható, hogy a biztosítási egyesület csak megtartani tudta piaci részesedését, míg a kevesebb új ügyfelet szerző Genertel még növelte is, mivel jóval kevesebb szerződést vesztett.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%