Arn is legyőzte Szávayt

Arn Gréta három szettben nyert Szávay Ágnes ellen az acapulcói salakpályás tenisztorna selejtezőjének harmadik fordulójában, de utóbbi is továbbjutott.

Arn Gréta és Szávay Ágnes először csapott össze, és némi meglepetésre az egykor német színekben versenyző, a világranglista 160. helyén álló Arn győzött, méghozzá
három szettben, mintegy 2 óra és öt perc alatt.

Arnt egy hete, a bogotai salakpályás viadal első fordulójában Marosi Katalin állította meg, és úgy tűnt, Acapulcóban is elbukja a „magyar teniszrangadót", lévén Szávay Ágnes könnyedén, egy gémet veszítve került lépéselőnybe az első játszma után.

Szávay Ágnes, a szerencsés vesztes (MTI/EPA)

Szávay Ágnes, a szerencsés vesztes (MTI/EPA)



A folytatásban tulajdonképpen egymás szerváiból éltek a felek, a Szávay háromszor, Arn négyszer „brékelt" - utóbbi 7:5-tel egyenlített. A harmadik, döntő szettben Szávaynak már csak egyetlen bréklehetősége akadt, de azzal sem élt, miközben kétszer is elbukta saját szervajátékát, ezzel a meccset is.

Szerencsés vesztesként azonban a rangsorban 28. Szávay - aki eddigi három idei WTA-viadalán, szintúgy az Australian Openen az első körben búcsúzott - szerencsés vesztesként ugyancsak feljutott a főtáblára Acapulcóban, és a fehérorosz Anna Orlikkal ellen kezd, Arn pedig a romániai Gallovits Edinával találkozik.

Selejtező, 3. forduló:
Arn (8.)-Szávay (1.) 1:6, 7:5, 6:2

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%