Sorozatban hetedszer bajnok az Alba Volán

Sorozatban hetedszer lett magyar bajnok az Alba Volán jégkorongcsapata, miután a döntő szombati mérkőzésén 4-0-ra győzött a vendég Újpest ellen, így 4-1-re nyerte a párharcot.

Az Újpest kedden győzött Székesfehérváron, s ezúttal is hasonló meglepetésre készült.

Az 5. percben megvolt az esély arra, hogy a fővárosiak vezetéshez jussanak, de Szuper védett. Ezen kívül az Alba Volán támadott, aminek eredményeként a 13. percben emberelőnyben betalált: a Palko kapusról kipattanó korongba Horváth a levegőben beleütött, Tokaji pedig közelről nem hibázott.
Nagy (Alba Volán, b) és Sikorcin (Újpest, j) küzd a korongért (MTI)

Nagy (Alba Volán, b) és Sikorcin (Újpest, j) küzd a korongért (MTI)



A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, a fővárosiak alig jutottak el a Volán harmadába.

A 29. percben a sarokból visszatett koronggal Guerriero szabadon bekorcsolyázott a kapu elé, és növelte a különbséget.

A harmadik felvonásban szintén a fehérváriak támadtak, de két védelmi hiba miatt kettős emberhátrányba kerültek, ráadásul az ellenfélnél Palko helyett is mezőnyjátékos ment be a jégre, ám nem jött be a húzás: Martz lőtt egészpályás gólt, eldöntve ezzel a csatát. A végén pedig még Kovács is eredményes volt.

A Volán a tizedik (1981, 1999, 2001, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009) bajnoki címét gyűjtötte be. Az Újpest a döntős sorozatban egyszer sem szerzett gólt a harmadik harmadban, és az utolsó 144 perc 55 másodperc során nem talált be Szuper kapujába.

Döntő, 5. mérkőzés:
Alba Volán-Újpest 4-0 (1-0, 1-0, 2-0)
Gól: Tokaji (13.), Guerriero (29.), Martz (53.), Kovács (60.)
A párharcot 4-1-es összesítéssel az Alba Volán nyerte.

a bajnokság díjazottjai

Alapszakasz, legjobb kapus:
Björn Wallberg (Budapest Stars)
Alapszakasz, legeredményesebb játékos:
Jan Zlocha (Újpest)
Rájátszás, legjobb kapus:
Szuper Levente (Alba Volán)
Rájátszás, legeredményesebb játékos:
Vladimir Dubek (Újpest)
Legjobb csatár: Ladislav Sikorcin (Újpest)
Legjobb védő: Tokaji Viktor (Alba Volán)
Legjobb edző: Pék György (Újpest)
Legtechnikásabb csatár - Miklós Kupa:
Palkovics Krisztián (Alba Volán)
Legjobb újonc - Kósa Kupa:
Tóth Adrián (Alba Volán)
Legjobb utánpótlásedző - Séra Miklós-díj:
Faragó Gyula (Dunaferr)
Legjobb játékvezető: Gebei Péter



Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Hiányzó holttestek
    Colleen McCullough
    Hiányzó holttestek
    2400 Ft
    Eredeti ár: 3000 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%