Besenyei kényszerleszállása

A Red Bull Air Race-sorozatban szereplő Besenyei Péternek kedden gyakorlás közben kényszerleszállást kellett végrehajtania Kanadában. A magyar pilóta horzsolásokkal megúszta az esetet, de kérdéses a szereplése a hétvégi futamon.

Egyelőre bizonytalan, hogy a pilóta részt vehet-e a gyorsasági műrepülő-világbajnokság hétvégi, kanadai futamán, miután kedden kényszerleszállást kellett végrehajtania - írta az MTI.

A The London Free Press című kanadai újság szerint a baleset technikai okok, hajtóműproblémák miatt következett be.
A St. Thomas-i repülőtér közelében, egy gazdálkodó földjén végrehajtott kényszerleszállás során, guruláskor a kerekek elakadtak, ennek következtében pedig a repülőgép átfordult.

Besenyei komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet, csak horzsolásokat szenvedett. Elővigyázatosságból kórházba szállították, de a vizsgalatokat követően távozhatott. A kanadai közlekedési hatóság vizsgálja a baleset körülményeit.

Besenyei Péter két futam után tíz ponttal holtversenyben a hatodik helyen az összetettben - kereken 10 pont a hátránya az éllovas osztrák Hannes Arch-kal szemben -, miután Abu-Dzabiban a 10., San Diegóban a 4. helyen végzett.

A vb magyar futamát augusztusban rendezik Budapesten.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%