Herczeg: pánikoltak a játékosok - videó

A Loki az erőviszonyoknak megfelelően súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Lyontól. A magyar bajnok trénere számított arra, hogy lesz néhány húzós meccs a BL csoportkörében, a játékosok túlzónak érzik a bekapott négy gólt.

Esélytelen volt kedd este a Loki a Puskás Ferenc Stadionban, a francia bajnokság bronzérmese az első félórában akkor lőtt gólt, amikor csak akart. A Lyon biztos vezetése tudatában visszavett a tempóból, de így is csak rajtuk múlott, hogy mi lesz a mérkőzés végeredménye.

„Tudtuk, hogy a Lyon jobb csapat, már a sorsolás után aggódtunk a franciák elleni meccsek miatt” – nyilatkozta Herczeg András a mérkőzést követően. A szakember szerint nagyon megfogta a csapatot a két gyors gól, a játékosai bepánikoltak, és a vendégek azt csináltak, amit akartak. „Gratulálok ellenfelünknek, a célunk az, hogy legközelebb a Fiorentina ellen szorosabb meccset játsszunk".

A csapatkapitány érthetően csalódottan értékelt, Kiss Zoltán külön megjegyezte, hogy a rögzített helyzetekból kapott gólok különösen bosszantóak. A BL-nyitányt az Anfield Roadon kihagyó Rudolf Gergely szerint nincs miért szégyenkezni, bár a válogatott támadó túlzónak érzi a négy bekapott gólt.


Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%