Győzelemmel zárt a Koeman-csapat

A magyar labdarúgó-válogatott utolsó, tétnélküli világbajnoki selejtezőmérkőzésén 1-0-ra győzött szerdán a már biztos csoportelső dánok otthonában. A csapatkapitány elutazása szerencsére nem zavarta meg a csapatot.

A dánok tartották a szavukat, és nem vették félvállról a magyarok elleni mérkőzést. Gálameccsre készülünk – mondták a skandinávok, és alaposan bekezdtek. Az első hét percekben négy ziccert is elpuskázták a vendéglátók, a mieink többnyire csak nyomozták a labdát.

gera megsértődött

Kisebb botrány zavarta meg a magyar csapat mérkőzést megelőző utolsó óráit, mivel a kispadról is száműzött Gera Zoltán otthagyta társait, hazautazott Londonba, és bizonytalan időre lemondta a válogatottságot.



Az alaposan felforgatott Koeman-csapat – Halmosi, Buzsáky, Rudolf és Varga is kezdett - tíz perc elteltével szabadult ki a dánok szorításából, de a védelmünk továbbra is sokat bizonytalankodott. Egy sorfalba bombázott Buzsáky-szabadrúgás után Jacobsen kísérletét ütötte ki Babos, majd Bendtner került a földre a tizenhatoson belül, szerencsére a német bíró a hazai közönség tiltakozása ellenére nem adott büntetőt.

A meccs képei

A meccs képei



Akárcsak a portugálok elleni meccsen, a magyar csapat pillanatokra tudta csak megtartani az ellenfél térfelén a labdát, sok volt a pontatlan átadás. A dánok ezzel szemben három-négy passzból könnyedén eljutottak a magyar kapuig.

A dánok irányítottak, de az első komolyabb magyar támadásból gól született: Rudolf átadása pont a védők mellől kilépő Buzsáky elé pattant, és a Queens Park Rangers légiósa higgadtan átemelte a kapust. A gól szemmel láthatóan kicsit megzavarta a dánokat, akik addig akár négyet is lőhettek volna.

A második félidőben jobban kezdett a magyar csapat, de a dánok nyolc perc elteltével egy sistergős Agger-bombával jelezték, hogy győzelemmel szeretnék zárni a világbajnoki selejtezőket. Mezőnyben felnőtt ellenfeléhez a Koeman-csapat, és a félidő derekán könnyedén növelhette volna előnyét: Bodnár lépett meg emberétől a jobb szélen, és mivel senki nem támadta, betört a tizenhatoson belülre, majd a középen érkező Varga Józsefet játszotta meg. A debreceni újonc a kapu torkából, körülbelül két méterről rosszul találta el, és a kapus villámgyors reflexmozdulattal kitolta a labdát.

GALÉRIA

GALÉRIA



A dánok elsősorban távolról próbálkoztak, de Babos remek napot fogott ki. A hazai együttes a hajrát ismét megnyomta, fellazult a védekezése, és egy kontrából Dzsudzsák kis híján eldöntötte a meccset. A dán kapus rosszul mozdult ki egy előrevágott passzra, sajnos a PSV Eindhoven légiósa nem találta el 20 méterről az üres kaput.

Az utolsó percekre teljesen beszorult a magyar csapat, a dán védők is előrementek fejelni, de a magyar válogatott megúszta kapott gól nélkül, és első győzelmét aratta egy „nagycsapat” ellen a csoportjában.

nyilatkozat

Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Nagyon szép sikert értünk el, mindenki tudása legjavát nyújtotta. A futballisták százszázalékos teljesítménye győzelmet eredményezett a csoport nyertesének otthonában, ahol a három pont megszerzése mindenki számára nagy bravúr. Ebben a csoportban tizenhat pontot szerezni jelentős eredmény, a magyar válogatottnak azonban ez sikerült. Kár, hogy ez csak a negyedik helyre volt elég."



Erwin Koeman csapata öt győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel, azaz 16 ponttal a negyedik helyen zárta a selejtezősorozatot Dánia, Portugália és Svédország mögött, illetve Albánia és Málta előtt. A dánoknak a szerdai volt az első vereségük ebben a kvalifikációs sorozatban.

világbajnoki selejtező, 1. csoport, 10. forduló

Dánia-Magyarország 0-1 (0-1)
Koppenhága, Parken Stadion, v.: Meyer (német)
Gól: Buzsáky (35.)
Dánia: Sörensen - C. Poulsen, Christensen, Agger, M. Jakobsen - L. Jacobsen, J. Poulsen, Enevoldsen (S. Larsen, 46.) Rommedahl (Silberbauer, 72.) - Tomasson (Jensen, 62.), Bendtner
Magyarország: Babos - Bodnár, Vanczák, Juhász R., Halmosi - Tóth B. - Dzsudzsák (Priskin, 90.), Varga J., Buzsáky (Huszti, 77.) - Torghelle, Rudolf (Vadócz, 87.)

Portugália-Málta 4-0 (2-0)
Gól: Nani (15.), Simao Sabrosa (45.), Miguel (52.), Edinho (90.)

Svédország-Albánia 4-1 (3-0)
Gól: Mellberg (6., 42.), Berg (40.), Svensson (86.), illetve Salihi (57.)

A csoport végeredménye: 1. Dánia 21 pont - vb-résztvevő, 2. Portugália 19 - pótselejtezős, 3. Svédország 18, 4. Magyarország 16, 5. Albánia 7, 6. Málta 1

További eredmények.


Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%