Fradi-balhé: fegyelmi két rendőri vezetőnek

Fegyelmi eljárást indított Budapest rendőrfőkapitánya két rendőri vezető ellen a múlt szombati Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen történtek kapcsán - jelentette be a miniszter.

Fradi-balhé: fegyelmi két rendőri vezetőnek
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter - az ügyben elrendelt belső rendőri vizsgálat eredményére hivatkozva - a keddi kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a rendőrség megfelelő létszámban biztosította a mérkőzést, az előkészítés során helyesen járt el, jól kezelte a megvadult tömeget, de azok az intézkedések hiányoztak, amelyek a rendzavarásban részt vevők helyszíni felderítéséhez, előállításához kellettek volna.


Draskovics Tibor hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy azok, akik ott súlyos bűncselekményeket elkövettek, megúszhatnák ezt. A rendelkezésre álló videofelvételek alapján jól látszik, kik gyújtották fel a széksorokat, kik dobáltak ezt-azt a pályára és a rendőrökre. A rendőrök a következő "didergős hajnalokon jó néhány lakásajtón fognak bekopogtatni és invitálják meg hosszabb beszélgetésre azokat, akik ott nem bírtak magukkal" - tette hozzá.

A miniszter beszélt arról is, a rendőrségnek szeptember óta jogszabályi felhatalmazása van arra, hogy megtiltsa egy futballmérkőzés megtartását, ha ezt szükségesnek tartja. Felhívta a figyelmet arra: a következő Ferencváros-meccs szerdán lesz, s "a rendőrség komolyan mérlegelni fogja, hogy a szombati tapasztalatok alapján megvannak-e a rendezvény megtartásának feltételei".

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%