Optimista a Fradi tulajdonosa

Kevin McCabe tulajdonos szerint a Ferencváros labdarúgócsapata túlteszi magát a nehézségeken, és akár sikeres szezont is zárhat a Soproni Ligában.

Optimista a Fradi tulajdonosa
A skót üzletember a Magyar Televízió az Este című műsorában beszélt az együttes jelenéről, s hangsúlyozta, hogy eszébe sem jutott megszabadulni a klubtól a nehézségek és a botrányok ellenére sem. Jelezte, számított rá, hogy problémák lehetnek, ha a csapat rosszul szerepel. Az üzletember azt is elárulta, az elmúlt 18 hónapban, amióta megvette a csapatot, összesen 20 millió eurót költött rá, s úgy véli, már szép eredményeket értek el eddig is, ugyanakkor most újra kell szerveződniük.

„Amikor az ember újjáépít, akkor ez nem megy egyik napról a másikra. Időről időre újabb problémák bukkannak fel, s amikor akadályokat látunk, akkor azokon túl kell jutnunk. Ez az amit most teszünk pillanatnyilag" - mondta a tulajdonos.

A szurkolókkal kapcsolatban McCabe elmondta, hogy a Diósgyőr ellen félbeszakadt mérkőzésen történtek komoly aggodalomra adnak okot, s nem szabad engedni, hogy ilyesmi újra megtörténjen, ugyanakkor némileg a klub felelősségét is felvetette.



„Jobban kell kommunikálnunk a szurkolóinkkal, érezzék, lássák és értékeljék, amit eddig tettünk és teszünk annak érdekében, hogy sikert érjünk el. Hiszen a futballklubok természetesen közösségekre épülnek és nem egyénekre" - nyilatkozta McCabe.

A csapat szereplésével kapcsolatban a tulajdonos továbbra is bizakodó, s reméli, hogy a szezon második felében eredményesebb lesz a jelenleg 11. együttes, s a táblázat első felében végezhet. Mint mondta, hosszú a szezon, bármi előfordulhat, még az is, hogy a csapat eléri a célul kitűzött hatodik helyet. McCabe az edzőkérdés kapcsán csak annyit mondott, jelenleg Craig Short a tréner, és a várható téli erősítésekről sem beszélt.

Áll a bál Jász-nagykun-Szolnok megyében

Sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen az elmúlt években milliós tartozást felhalmozott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség – közölte kedden az MTI-vel a szervezet elnökségének egyik tagja. Az elnöki tisztséget 2001 óta betöltő Boros Tibor egyébként a számonkérést megelőzve a rendkívüli taggyűlés napján családi okokra hivatkozva benyújtotta lemondását. Rövid levelében utal rá, hogy a továbbiakban külföldön kíván munkát vállalni.


Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%