Koeman úgy érzi, a politika áldozata lehet

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, hogy a politikának nagy befolyása van a labdarúgásra Magyarországon.

Koeman úgy érzi, a politika áldozata lehet
A sportnapilap honlapján idézett a holland edző egyik interjújából, amit a belga Het Laatste Nieuws című újságnak adott. Ebben a kapitány kifejti, hogy a „politikának nagy befolyása van a magyar labdarúgásra", továbbá amiatt panaszkodott, amiért azzal vádolják, hogy a szövetség elnökével együtt nem tett semmit a magyar labdarúgásért.

„Megpróbálom könnyedén venni a kritikákat, de amikor Magyarországra jövök, konfrontálódnom kell" - nyilatkozta Erwin Koeman a belga lapnak. Ezek után feltette a költői kérdés: „El tudják képzelni azt, hogy a holland vagy a belga miniszterelnök szakmai kérdésekre vár választ Bert van Marwijktól vagy Dick Advocaattól...?"



Hogy mindez érhető legyen: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, egyben a felcsúti futballakadémia vezetője néhány hete azért bírálta Koemant, mert véleménye szerint a holland edző alig kíváncsi a magyar élvonalra, illetve a honi bajnokságban játszó futballistákra. Mezey György korábbi szövetségi kapitány ezzel kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy nem várható el, hogy egy külföldi edző is ugyanakkor lelkesedéssel vezesse a magyar válogatottat, mint egy hazai szakember. Ehhez még azt is hozzátette: a holland jóérzékű tréner, de vele sem lépett előbbre a nemzeti csapat.

Koeman emiatt a Nemzeti Sportban adott interjújában is kifakadt, a lap hasábjain egy hete elmondta: csalódott az őt nyilvánosság előtt bíráló Mezey Györgyben, a Videoton edzőjében, szerinte Orbán Viktornak pedig inkább a politikával kellene foglalkoznia.

„A tavaszi parlamenti választások itt is változást hozhatnak, és a győzelemre esélyes párt miniszterelnök-jelöltje a szövetségi elnököt és engem is kritizált nyilvánosan." (...)
„Már az újságokban is megjelent: ha Kisteleki Istvánnak mennie kell, akkor Erwin Koemannak is távoznia kell. Az említett politikus a Videoton akadémiájával is foglalkozik és nagyon jóban van a klub edzőjével, aki ellenem hangolja" - nyilatkozta a Het Laatste Nieuws-nak az MLSZ-szel 2011. október 30-ig szerződésben álló Koeman, akinek az irányításával három győzelemmel és hat vereséggel zárta az évet a válogatott.

2009-ben csak Máltát, Albániát és Dániát tudta legyőzni - és tegyük hozzá: a vb-re kijutó északiak számára már nem volt tétje a magyarok elleni meccsnek.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%