Megjelent a Dell-mobil

A világ egyik legnagyobb PC gyártója hosszas híresztelgetések után bejelentette, valóban belép az okostelefonpiacra.

Az sem meglepő, hogy az első Dell okostelefonok Android operációs rendszerrel érkeznek. A Dell Mini 3 a speciális kínai követelményrendszernek is megfelel, így a China Mobile-lal sikerült hosszútávú megegyezést aláírni.

A Dell belépése az okostelefon szegmensbe logikus lépés, ha az elmúlt évek folyamatait tekintjük. Egyre kisebb és ügyesebb mobileszközök gyártására törekednek, amelyekkel a vevők az internetezés élményét a lakáson kívülre vihetik, ott és akkor netezheznek, ahol és amikor akarnak. Ezt Ron Garriques, a Dell vevőszolgálati igazgatója nyilatkozta a szerződéskötés kapcsán.

Magáról a készülékről nem sokat tudni, de az biztos, hogy 3,5 colos kijelzővel rendelkezik és az iPHone kínai változatához hasonlóan ebből is kihagyták a wifit. Az operációs rendszer egy Android alapú speciális rendszer lesz, amely OPhone néven ismeretes Kínában. Az új Dell még ebben a hónapban megérkezik kínába és még ebben az évben Brazíliába.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%