A baseball-legenda meghökkentő vallomása

Mark McGwire, a profi baseball-ligában (MLB) szereplő St. Louis Cardinals korábbi sztárjátékosa közleményben ismerte be, hogy szteroidokat szedett.

A baseball-legenda meghökkentő vallomása
A 46 éves baseball-legenda - bevallása szerint - 1993-tól használt rendszeresen szteroidokat, ám állítása szerint nem azért, hogy jobb teljesítményt érjen el, hanem, hogy különböző sérülései gyorsabban gyógyuljanak, s az állandósult fájdalmait enyhítse.

„Az 1990-es bajnoki szezon előtt vettem be először szteroidokat, majd 1993-tól rendszeresen használtam kisebb adagokban - áll McGwire közleményében. - Volt idő, amikor az állandó fájdalmak miatt a visszavonuláson gondolkodtam. Azért vettem be a szereket, hogy gyorsabban gyógyuljak, és egyáltalán, normálisan érezzen magam."

McGwire 1987-től 2001-ig játszott a profi ligában, az MLB-ben, s karrierje során több rekordot is felállított. 1987-ben, az Oakland Athletics színeiben újoncként 49 hazafutást (home run) ütött, amit azóta sem tudott túlszárnyalni egyetlen elsőéves sem, míg 1998-ban, már a St. Louis játékosaként 70 hazafutással megdöntötte Roger Maris 1961-ban elért, 61-es csúcsát. Érdekesség, hogy utóbbi rekordját az a Barry Bonds javította meg 2001-ben (73), aki a THG-ügy egyik központi figurája volt, mint az akkor csúcsdoppingnak számító szert kifejlesztő BALCO-laboratórium állandó vevője.

A régóta doppingolással gyanúsított Mark McGwire-hez hasonlóan tavaly februárban a jelenkor egyik legjobb ütője, Alex Rodriguez (New York Yankees) vallotta be, hogy a Texas Rangers játékosaként, 2001 és 2003 között doppingszereket használt.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%