Erdei január 22-től nem világbajnok

Korábbi nyilatkozatainak megfelelően Erdei Zsolt nem kíván a cirkálósúlyúak között maradni, s ezzel gyakorlatilag lemond a Boksz Világtanács (WBC) novemberben megszerzett cirkálósúlyú világbajnoki övéről, melytől vélhetően január 22-e után fosztja majd meg a szervezet.

Erdei január 22-től nem világbajnok
A dátum azért tekinthető biztosnak, mert addig, vagyis jövő péntekig kellene megegyeznie hivatalos kihívójával, a lengyel Krzysztóf Wlodarczykkal a címmeccsről, ám a magyar öklöző több interjúban is jelezte, a Giacobbe Fragomeni elleni találkozó csak egyszeri kirándulás volt a cirkálósúlyban.


"Nem lesz jövő péntekig megegyezés, mert én már a Fragomeni meccs előtt jeleztem, hogy csak arra a mérkőzésre megyek fel cirkálósúlyba - mondta a félnehézsúlyban közel hat évig világbajnok Erdei. - A félnehézsúly az én igazi súlycsoportom, egyelőre azonban az Universum még nem ajánlott fel ebben a kategóriában meccslehetőséget nekem. Most várok, meglátjuk, mi lesz."

Az sem elképzelhetetlen, hogy minden idők legeredményesebb magyar profi bokszolója korábbi félnehézsúlyú WBO-övéért lépjen szorítóba ismét, hiszen az azt "megöröklő" klubtársát, Jürgen Brähmert ezen a héten ítélték 16 hónap letöltendő börtönbüntetésre súlyos testi sértésért. Erdei klubjának, az Universumnak a szándékai egyelőre még nem ismertek.

A 31 eddigi profi mérkőzésén veretlen Erdei Zsolt novemberi sikerével történelmi tettet hajtott végre, mivel ő lett az első magyar, aki két súlycsoportban is vb-övet szerzett, s az első, aki a Boksz Világtanács trónjára ülhetett.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%