Czink párosban is kiesett

Czink Melinda az egyes után párosban is befejezte a szereplését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, így már csak a duók versenyében érdekelt Szávay Ágnesért szoríthatunk Melbourne-ben.

Czink párosban is kiesett
A magyar játékos - aki egyesben mindjárt az első fordulóban kikapott - a dél-afrikai Natalie Grandinnal az oldalán két szoros szettben vereséget szenvedett az Alisza Klejbanova, Francesca Schiavone orosz, olasz kettőstől a női páros 2. fordulójában.

Említsük meg, hogy a rivális duó egyik tagja, Klejbanova meglehetősen fáradtan érkezett a találkozóra, hiszen előtte egyesben, a belga Justine Henin elleni találkozón csaknem két és fél órát „aszalódott" a melbourne-i forróságban, ráadásul a kedve sem lehetett túl jó, hiszen nagy csatában veszített. Czinkék azonban ezt nem tudták kihasználni...

A 27 esztendős magyar játékos ezt megelőzően eddig egyszer játszott párost Australian Openen, és 2004-ben az első forduló jelentette számára a végállomást.

Az egyesben már szintén elbúcsúzott Szávay Ágnes ugyanakkor még érdekelt a duók versenyében, olasz Roberta Vinci párjaként a Vera Dusevina, Anastasia Rodionova orosz, ausztrál „tandemmel"szemben harcolhatja ki a 3. fordulóba, azaz a 16 közé jutást.

Női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Klejbanova, Schiavone (7.)-Czink, Grandin 7:5, 6:4

Eredmények

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     A prágai temető
    Umberto Eco
    A prágai temető
    3060 Ft
    Eredeti ár: 3600 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Futótűz
    Suzanne Collins
    Futótűz
    2958 Ft
    Eredeti ár: 3480 Ft
    Megtakarítás: 15%