Horrorsérülés és veretlen Barca – videó

A kiesés ellen küzdő Valladolid legyőzésével a katalán klub történetében először teljesítette veretlenül az őszi szezont. Megszakadt a Sevilla rossz sorozata, a deportivos Filipe csúnya bokatörést szenvedett.

Horrorsérülés és veretlen Barca – videó
Nem volt méltó ellenfele a Barcelonának a Valladolid együttese szombat este. A héten 2011-ig szerződést hosszabbító Pep Guardiola csapata játszik könnyedséggel győzött idegenben, egy percig nem forgott veszélyben a három pont megszerzése.
A gólgyártást Xavi kezdte a 21. percben, a középpályás egy remek Alves-beívelést vágott a hálóba. Egy perccel később a brazil is beköszönt, hamar eldöntve az összecsapást. A végső döfést ki más, mint az aranylabdás Messi adta meg. Sikerével az éllovas Barca nyolc ponttal ellépett az egy meccsel kevesebbet játszó Real Madridtól.



A Sevilla sorozatban négy elbukott bajnoki után fontos pontokat szerzett, az andalúziaiak egy gyors Negredo-góllal verték hazai pályán az Almeriát. Az Afrika-kupáról hazatérő Frederic Kanoutét egyelőre pihentette a trénere, a mali csatár kisebb sérülést szedett össze az angolai tornán.



A Deportivo la Coruna már a negyedik, azaz BL-selejtezőt érő helyen áll a tabellán, miután 3-1-re győzött az egyik közvetlen rivális, a Bilbao ellen. A hazaiak a gyenge első félidőt követően négyet vágtak (egyet a saját kapuba), de elvesztették az egyik legjobbjukat: az első gólt szerző Filipe ütközött a kapussal, és bokatörést szenvedett.



primera división, 19. forduló

Deportivo La Coruna-Athletic Bilbao 3-1 (0-0)
Gól: Filipe Luis (49.), Juca (59.), Pablo Alvarez (89.), illetve Colotto (79., öngól)

Valladolid-FC Barcelona 0-3 (0-2)
Gól: Xavi (21.), Alves (22.), Messi (56.)

Sevilla-Almería 1-0 (1-0)
Gól: Negredo (9.)

Vasárnapi meccsek:
Espanyol-Real Mallorca 17 ó
Sporting Gijón-Racing Santander 17
Tenerife-Valencia 17
Villarreal-Real Zaragoza 17
Xerez-Osasuna 17
Getafe-Atlético Madrid 19
Real Madrid-Málaga 21


Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%