Nadal kicsúszott az élmezőnyből

Egy éve még vezette a világranglistát a spanyol klasszis, ám a sorozatos sérülések miatt egyre jobban visszacsúszik. Nadalt nem érdekli az aktuális helyezése, mostantól arra koncentrál, hogy májusban ötödik alkalommal diadalmaskodjon a Roland Garroson.

Nadal kicsúszott az élmezőnyből
Rafael Nadal tavaly az Australian Open döntőjében elverte Roger Federert, és magabiztosan vezette a világranglistát. A szakírók már temették a svájci klasszist, és azt találgatták, hogy az elkövetkező években ki lesz képes megállítani a spanyolt.

Néhány hónappal később Nadal kikapott a Roland Garros nyolcaddöntőjében Söderlingtől, majd a térdsérülései miatt három hónapos kihagyásra kényszerült. A spanyol azóta nem nyert egyetlen egy tornát sem, és a hétfőn nyilvánosságra hozott világranglistán visszaesett a negyedik helyre.

Nadal mindent megtett annak érdekében, hogy az idei szezonra ideálisan felkészülhessen, ám az idei ausztrál nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében ismét megállította egy sérülés. "Egy rossz mozdulat után, ismét jelentkeztek a fájdalmak" – nyilatkozta a spanyol a Murray ellen feladott mérkőzését követően.

Már az Australian Open előtt biztos volt, hogy Novak Djokovics megelőzi a ranglistán, és mivel Andy Murray a fináléig menetelt, ezért a brit játékos is elé került. "A ranglista nem különösebben izgat, sokkal fontosabb, hogy jól érezzem magam a pályán. A negyeddöntőig minden ideálisan alakult, jól ment a játék."

Továbbra is kérdéses azonban, hogy meddig bírja Nadal. Az elegáns stílusú Federerrel ellentétben a spanyol a fizikumával nő riválisai fölé, és ez különösen a kemény borítású pályákon nagyon megviseli a szervezetét.

Nadal természetesen szeretne minél hamarabb ismét pályára lépni, rövidesen kezdődik a salakszezon. "Legkésőbb a Roland Garroson szeretnék ismét csúcsformában játszani" – így Nadal, aki esetleges ötödik párizsi sikerével visszakapaszkodhatna a Top3-ba a világranglistán.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%