Beckham a manchesteri szurkolóknak udvarolt

Az AC Milanban kölcsönben futballozó David Beckham ismét a Manchester United híveinek kedveskedett a két csapat közelgő Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt. Kijelentette: nem ünnepelné gólját volt csapata ellen.

Beckham a manchesteri szurkolóknak udvarolt
Az angol válogatott középpályás erről a manchesteri klub hivatalos magazinjában nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy tiszteli volt csapata szurkolóit. „Időnként a gólszerzés után az érzelmek elragadják az embert, de úgy vélem, ez ebben az esetben nem fordulna elő... - jelezte Beckham, ha be is talál a MU ellen, nem fog látványosan ünnepelni.

„Továbbra is szenvedélyes híve vagyok a klubnak. Az egyik legnehezebb dolog volt számomra kezelni azt a helyzetet, hogy már nem az Manchester United futballistája vagyok" - utalt 2003-as „szakítására" - előbb a Real Madridhoz igazolt, jelenleg a Los Angeles Galaxy alkalmazásában áll, a milánói csapatban ismét csak kölcsönben játszik.
A Manchester United szerelésében

A Manchester United szerelésében


Miután kiderült, hogy az AC Milan lesz a Manchester United ellenfele a Bajnokok Ligájában, Beckham többször is elmondta: továbbra is kötődik az Old Traffordhoz, fontos neki, miként vélekednek róla a manchesteri szurkolók, és számára a United a világ legjobb klubja. A Manchester City elleni Ligakupa-mérkőzés előtt is igyekezett kedveskedni a MU híveinek, kijelentette: soha sem játszana a városi riválisnál.

Beckham a MU színeiben 13 idény során 394 mérkőzésen lépett pályára, 85 gólt szerzett, hat angol bajnokságot, két FA-kupát nyert, egyszer pedig Bajnokok Ligája-győztes volt.

A MU jövő kedden lép pályára Milánóban, a visszavágót pedig március 10-én rendezik Manchesterben - David Beckham most először szerepel majd egykori csapata ellen.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%