Nem támogatják az olimpiai törvényjavaslatot

A Nemzeti Sporttanács (NST) jelenlegi állapotában nem támogatja a 2020-as olimpiára való jelentkezéssel kapcsolatos törvényjavaslatot, amelyet a BOM, a budapesti olimpia előmozdítására alakult társadalmi szervezet készített.

Az NST a szerdai közleményében ugyanakkor kiemeli, hogy örömmel üdvözölne egy magyar olimpiát és a 2020-as játékokra való jelentkezést sem látja irreálisnak.
A Nemzeti Sporttanács (NST) álláspontját azzal indokolta, hogy az olimpiai pályázatról szóló törvény elfogadásához a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) között egyértelmű egyetértés szükséges, ez azonban nem áll fenn.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a rendezés előkészítéséhez a BOM által javasolt részvénytársasági forma lenne előnyös, de a rövid időtartamú működés miatt ez szükségtelen, és indokolatlan többletköltségekkel járna. Ebben az esetben ráadásul a MOB-nak és az MPB-nek a társaságban való tagi részvétele és az alapvető döntéseknél való egyetértési jogának biztosítása a Nemzeti Sporttanács szerint elengedhetetlen.

Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága tavaly december 8-án döntött úgy, hogy benyújtja a 2020-as olimpiarendezési pályázatot előkészítő törvénytervezetet a Parlamentnek. A Nemzeti Sporttanács tagja többek között a MOB, az MPB és a Nemzeti Sportszövetség, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke, valamint az oktatási és kulturális miniszter és az egészségügyi miniszter.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%