Csődeljárást kért egy angol klub

Nem tudja kifizetni 70 millió fontos, azaz 21 146 milliárd forintos adósságát, ezért csődeljárást kezdeményezett maga ellen az élvonalbeli Portsmouth.

Csődeljárást kért egy angol klub
A vezetők pénteken jelentették be, hogy minden erőfeszítésük ellenére sem tudtak új befektetőt vagy tulajdonost találni, ezek után pedig ez a lépés volt az egyetlen, mellyel esély mutatkozik a nagy múltú klub megmentésére. A Pompey képviselőinek a korábban elhalasztott felszámolási eljárás miatt eredetileg a jövő héten kellett volna ismételten megjelenniük a londoni legfelső bíróságon, mostantól azonban csődbiztos intézi ügyeiket.

A Premier League történetében az 1898-ban alapított Portsmouth az első csapat, amely ellen csődeljárás indul. A dél-angliai együttes a csődeljárás miatt kilenc pont levonásra számíthat, így tulajdonképpen már most kiesőnek tekinthető, mivel eddig is a tabella utolsó helyén állt, nyolc ponttal elmaradva a még bennmaradást érő helyen lévő Hulltól.

A Portsmouth története során kétszer volt bajnok, illetve kétszer nyerte meg az FA Kupát, legutóbb két évvel ezelőtt.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     A prágai temető
    Umberto Eco
    A prágai temető
    3060 Ft
    Eredeti ár: 3600 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Futótűz
    Suzanne Collins
    Futótűz
    2958 Ft
    Eredeti ár: 3480 Ft
    Megtakarítás: 15%