Az Arsenal pontszámban beérte a fordulóig élen álló Chelsea-t a Premier League-ben, miután hazai pályán 3-1-re legyőzte a kieső helyen álló Burnleyt. A helyzetek alapján az „ágyúsok" akár még fölényesebben is nyerhettek volna, ugyanakkor Bendtnerrel az élen olykor a kihagyhatatlant is elpuskázták. A 50. percben így 1-1 állt az eredményjelzőn.
Fabregas köténygóljára Nugent válaszolt egy szép emeléssel, ráadásul a spanyolt nem sokkal a gólja után le kellett cserélni sérülés miatt. A 60. percben a sokadik helyzetét gólra váltó Walcott 16 méteres lövésével lépett a győzelem útjára a londoni együttes, majd a kegyelemdöfést a szerdai magyar-orosz barátságos meccsen Győrben megcsodált, ezúttal is csereként beállt Arsavin adta meg kevéssel a lefújás előtt.
Wolverhampton-MU 0-1
A Manchester United a sérült Rooney nélkül lépett pályára a Wolverhampton vendégeként, s bár önmagához képest gyengén futballozott, a papírformának megfelelően mindhárom pontot bezsebelte. A győztes gólt Scholes szerezte a 73. percben: az egyik védő lábáról szerencsésen elé kerülő labdát 7 méterről lőtte a hálóba.
Győzelmének köszönhetően a címvédő két ponttal vezet a Chelsea és az Arsenal előtt - igaz, az eddigi éllovas kékek egy találkozóval kevesebbet játszottak.
Elődöntős a Pompey, Geráék repetáznak
A bajnokságban sereghajtó, önmaga ellen a múlt héten csődeljárást kezdeményezett Portsmouth bejutott az FA-kupa elődöntőjébe, miután Frederic Piquionne két góljával legyőzte a vendég Birmingham Cityt. A 31 éves csatár előbb egy kapu előtti kavarodást kihasználva közelről talált be, a második gólját pedig Jamie O'Hara kiugratását követően szerezte - alaposan megtáncoltatta a védőjét, majd higgadtan a kapuba gurított.
A Fulham és a Tottenham ismétel, ugyanis a két csapat szombati mérkőzésén nem született gól. A hazaiak magyar légiósa, Gera Zoltán végigjátszotta a meccset, sőt, a második félidőben veszélyes fejest küldött a kapura, de Gomez bravúrral hárított.
Premier League, 29. forduló:Wolverhampton Wanderers-Manchester United 0-1 (0-0)Gól: Scholes (73.)
Arsenal-Burnley 3-1 (1-0)Gól: Fabregas (34.), Walcott (60.), Arsavin (90.), illetve Nugent (50.)
West Ham United-Bolton Wanderers 1-2 (0-2)Gól: Diamanti (87.), illetve Davies (10.), Wilshere (16.)
Kiállítva: Cohen (71., Bolton)
Vasárnap:Everton-Hull City, 17:00
Hétfő:Wigan Athletic-Liverpool, 21:00
FA-kupa, negyeddöntő:Fulham-Tottenham Hotspur 0-0Portsmouth-Birmingham City 2-0Gól: Piquionne (67., 70.)
Vasárnap:Reading (II. osztályú)-Aston Villa, 14:45
Chelsea-Stoke City, 17:00