Vesztésre áll a magyar DK-csapat

A páros mérkőzést megnyerve a házigazda észtek fordítottak a magyarok elleni Davis-kupa-meccsen.

Vesztésre áll a magyar DK-csapat
Kellner Ádám révén ugyan megszereztük a vezetést Tallinnban, ám később Jürgen Zopp legyőzte Bardóczky Kornélt, és ugyanő a szombati párosban is kibabrált a 31 éves, rutinos magyarral és annak társával: Mait Kunnappal kiegészülve öt szettben, az utolsó játszmát 10:8-ra megnyerve intézte el a Bardóczky, Fucsovics Márton duót.

„A riválisaink kiváló párost alkottak, óriási csata volt, több mint négyórás küzdelemben kaptunk ki" - mondta az MTI-nek Baranyi Szabolcs, a magyarok szakvezetője. „Több meccslabdájuk is volt, ám Kornéléknak sikerült egyenlíteni, sőt a döntő játszmában még brékelőnyünk is volt. Kár, hogy nem jött össze a győzelem. A holnapi első egyest Kellner Ádám játssza, aztán az eredménytől függően meglátom, hogy kit küldök a pályára."

Az Észtország-Magyarország párharc továbbjutója a második körben a bosnyák-macedón összecsapás nyertesével játszik. Az I. csoportba való feljutáshoz három siker szükséges.

Davis-kupa, Euro-Afrikai Zóna, II. csoport, 1. forduló:
Észtország-Magyarország 2-1 - állás a második nap után
Kunnap, Zopp-Bardóczky, Fucsovics 6:3, 2:6, 7:5, 5:7, 10:8
Jürgen Zopp-Bardóczky Kornél 7:6, 6:1, 6:0
Jaak Poldma-Kellner Ádám 3:6, 4:6, 4:6

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%