Szerb ellenfelet kapott az Eger

A belgrádi Partizannal sorsolták össze a ZF-Egert a férfi vízilabdacsapatok Euroligájának negyeddöntőjében.

Szerb ellenfelet kapott az Eger
„Nem jó, hogy nálunk van az első meccs, annak viszont örülünk, hogy nem a címvédő Primorac Kotort kaptuk, az olimpiai bajnok Kiss Gergő és Steinmetz Ádám montenegrói együttesét mindenképpen el akartuk kerülni - mondta a távirati irodának a sorsolás helyszínén, Rómában tartózkodó Halmos R. Péter, az egri klub ügyvezető elnöke.

„Mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a világ egyik legjobbjának számító, és csoportjában mind a hat meccsét megnyerő ellenfél dolgát." A párharcelső mérkőzést Egerben rendezik március 24-én, s a visszavágó lesz a szerb fővárosban április 14-én.

Az Eger - csoportmásodikként végezve a „magyaros" Pro Recco mögött - a háromból egyedüli magyar csapatként jutott be a nyolc közé, ugyanez nem sikerült sem a bajnok Vasasnak, sem pedig a Honvédnek. A sorsoláson az is eldőlt, hogy az Eger-Partizan párharc továbbjutója - már a Final Fourban, vagyis a sorozat legjobbjait felsorakoztató négyes torna egyik elődöntőjében - a Pro Recco-Budva csata győztesével találkozik.

Az Euroliga negyeddöntős párjai:
ZF-EGER - Partizan Beograd (szerb)
CNA Barceloneta (spanyol)-Jug Dubrovnik (horvát)
Pro Recco (olasz)-Budva (montenegrói)
Herceg Novi (montenegrói)-Primorac Kotor (montenegrói)

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%