AC Milan vagy Manchester United. Egyikük biztosan búcsút int a Bajnokok Ligája kieséses szakaszának. Félidőben, a visszavágó előtt az olasz csapat van rosszabb helyzetben, lévén hazai pályán, a San Siróban 3-2-es vereséget szenvedett az angol bajnoktól, ugyanakkor Leonardo lát esélyt a továbblépésre. „Ha a Manchester United képes volt 3-2-re legyűrni minket vendégként, mért ne nyerhetnénk most meg mi 2-0-ra az Old Traffordon?" - tette fel költői a kérdést a milánóiak brazil vezetőedzője.
A statisztika beszédes, de helyette mi felelünk: milánói sikerre azért kevés az esély, mert a „vörös ördögök" legutóbbi 24 hazai BL-mérkőzéséből csupán egyet veszítettek el (a számukra téttel már alig bíró Besiktas ellenit), miközben a Milan korábbi 13 szigetországi fellépése közül mindössze egyet tudott megnyerni, igaz, azt éppenséggel a mostani ellenféllel szemben - 2005-ben Hernan Crespo lőtte a nyolcaddöntős mérkőzés egyetlen gólját. A két csapat eddigi négy oda-visszavágós párharcát tekintve a Milan ugyan hibátlan, ámde csak egyszer kerülte el a vereséget idegenben - lásd fent.
Odavágó: Milan-Manchester United 2-3
A Milan „főnöke", Adriano Galliani optimistán, mosolyogva szállt fel a Manchesterbe tartó repülőgépre, szerinte a futballrajongók a „klasszikusok" között emlegetik majd a szerdai találkozót, amelyet Ronaldinho szerint a Milan nyer meg - persze kérdés, hogy mennyire, az egygólos siker ugyanis most nem elég. Marcello Lippi olasz szövetségi kapitánya nem írja le a visszavágónak hátrányból nekirugaszkodó Milant. Amondó, az odavágón az itáliai együttes „abszurd vereséget szenvedett", a szünetben ugyanis már 3-0-ra kellett volna vezetnie. Jobb helyzetkihasználás esetén simán meglehet a kétgólos, Milan továbbjutást eredményező győzelem - sugallta a Bajnokok Ligája- és vb-győztes „szivaros" Lippi.
A Manchester United zsinórban három megnyert találkozóval a háta mögött várja a Milant - többek között a közel hét év után, ellenfélként hazatérő David Beckhamet - ráadásul ezeken mindössze egy gólt kapott. „Remélem, nem követjük ez azokat a hibákat, amelyek a kiesésünkhöz vezettek a 2007-es elődöntőben a Milan ellen. Kedvező helyzetben várhatjuk a visszavágót, és nekünk most egy varázslatos teljesítménnyel be kell fejeznünk azt, amit Milánóban elkezdtünk" - mondta Edwin van der Sar, a MU holland kapusa, akin adott esetben sok múlhat. A San Siróban duplázó, a napokban a térdét fájlaló Wayne Rooney kihagyta a hétvégi bajnokit, szerdán azonban vélhetően játszik.
Ronaldo biztos a Real-sikerbenA játéknap másik mérkőzésén a Real Madrid a Lyont fogadja. A spanyol fővárosba egygólos előnnyel érkező francia együttes 2006-ban volt utoljára negyeddöntős a Bajnokok Ligájában, miközben a kilencszeres BEK/BL-győztes királyi együttes a dicső múlttól egyre „távolodva" évek óta eredménytelenül téblábol az európai kupaporondon, hiszen idestova hat esztendeje verekedte be magát legutóbb a legjobb nyolc közé.
Odavágó: Lyon-Real Madrid 1-0
Ugyanakkor Madridban nem tudják elképzelni, hogy a Lyon kiverje a királyi csapatot, amely ráadásul jó formában van, legutóbbi három mérkőzését összesen 14 gólt rúgva nyerte meg. Persze a Lyon sem panaszkodhat, sőt, egyenesen optimizmusra adhat okot, hogy utóbbi találkozóján egyetlen egyszer zörrent meg a hálója. „Akárhogy is van, csalódottak lennénk, ha nem lépnénk túl a Lyonon, viszont meggyőződésem, hogy saját szurkolóink előtt ez nem történhet meg: mi jutunk tovább!" - mondta Cristiano Ronaldo.
Hasonló szellemben nyilatkozott Florentino Pérez is, akinek szavai egyúttal Manuel Pellegrininek, a chilei vezetőedzőnek is szóltak. „Rendkívül elégedetlen lennék, ha búcsúznánk megint, de jómagam biztos vagyok benne, hogy ez nem eshet meg velünk. A Real legfőbb célja csakis a BL megnyerése lehet. Klubunk DNS-ébe bele van kódolva az a szó, hogy Európa..." - magyarázta az újabb kontinentális kupára vágyó klubelnök.
A vendégként fellépő Olympique Lyon Michel Bastos nélkül feszül majd a visszavágónak, igaz, a spanyoloknál is akad hiányzó: Xabi Alonso és Marcelo eltiltás, a mostani ellenfél korábbi kulcsembere, Karim Benzema pedig sérülés miatt hagyja ki a szerdai BL-partit.
bajnokok ligája
Nyolcaddöntő, visszavágók:
Real Madrid (spanyol)-Olympique Lyon (francia), 20:45
Madrid, Santiago Bérnabeu. Vezeti: Rizzoli (olasz)
Várható kezdőcsapatok
Real: Casillas - Ramos, Albiol, Garay, Arbeloa - Lass, Guti, Granero - Kaká - Ronaldo, Higuain
Lyon: Lloris - Reveillere, Cris, Boumsong, Cissokho - Toulalan, Makoun - Govou, Pjanic, Delgado - Lisandro
Az első mérkőzésen: 0-1
Manchester United (angol)-AC Milan (olasz), 20:45
Manchester, Old Trafford. Vezeti: Busacca (svájci)
Várható kezdőcsapatok
MU: Van der Sar - Rafael, Vidics, Ferdinand, Evra - Valencia, Scholes, Fletcher, Pak - Rooney, Berbatov
Milan: Abbiati - Bonera, Nesta, Silva, Antonini - Beckham, Pirlo, Ambrosini - Ronaldinho, Borriello, Pato
Az első mérkőzésen: 3-2