Simán nyert a címvédő a pólós rangadón

A címvédő Vasas könnyedén, hét góllal legyőzte a Honvédot a férfi vízilabda-bajnokság hétfői slágermérkőzésén.

Simán nyert a címvédő a pólós rangadón
Az évekkel ezelőtt rendre az aranyéremért játszó két csapat ezúttal a bajnoki alapszakaszban találkozott, eleve teljesen más tét mellett: a címvédő Vasasnak azért kellett feltétlenül a győzelem, hogy állja a versenyfutást az élen az Egerrel, a hétfői esti mérkőzés előtt a tabellán mindössze hatodik Domino Honvédnak pedig azért, hogy ne apadjon még tovább a legjobb négy közé jutás amúgy is egyre fogyó esélye.

A Kőér utcában a bravúr helyett a papírforma érvényesült az Euroligától egyformán elbúcsúzott két együttes találkozóján: hiába állt a hazai kapuban a kétszeres olimpiai bajnok hálóőr, Gergely István, rendre kiszolgáltatott helyzetbe került, és az angyalföldi együttes majdhogynem számolatlanul lődözhette neki a gólokat...
A nyitónegyedben csupa vendégtalálat született, az első Honvéd-gólra egészen a második játékrész elejéig kellett várni, amikor is a tinédzser Bátori Bence vette be a Vasas hálóját. Érdemi változás azonban nem történt a folytatásban, mert bár a Honvéd már nem játszott alárendelt szerepet, fölényes vendégsikerrel zárult a mérkőzés.

A Honvéd góljainak számát megduplázó Vasas négy olimpiai bajnoka közül a legfiatalabb, Varga Dénes emelkedett ki - és nem csupán a három találata miatt... -, ugyanakkor méltatást érdemel egy másik pekingi hős, a szintén triplázó Hosnyánszky Norbert is.

Ob I:

Domino Honvéd - TEVA-VasasaPlaket 7-14 (0-6, 1-2, 3-3, 3-3)

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%