Az első mérkőzés utáni olasz harag oda, már csak a firenzei klubvezetés okolja az odavágón össze-vissza fújó, mindkét csapat kárára tévedő, de a végkifejletet tekintve az olaszokat inkább sújtó norvég játékvezetőt.
A
Gazzetta dello Sport „Fiorentina, nagy kár” című elemzésében egy korszak végének tekintette a lilák kiesését (nyílt titok, hogy a világbajnokság után alighanem Cesare Prandelli a válogatottnál váltja Marcello Lippit), míg a
Tuttosport „a lehető legkeserűbb végjáték”-ról beszélt, hisz „a 3-2-es diadal ellenére nem sikerült kivívni a továbbjutást”. A
La Repubblica sportrovata Andrea Delle Vallét idézte „Mindez Övrebő hibája”.
Az olaszok nem bírták a tempót A keddi toszkán-bajor visszavágón a Fiorentina hetvenpercnyi jó játékkal igyekezett kompenzálni a müncheni találkozón történteket. Az olaszok nehéz helyzetben voltak – úgy kellett győzniük, hogy hátul ne nyíljanak ki a lényegesen jobb erőkből álló németek ellen; ezt másfél félideig megoldották.
Délután még az is felröppent, hogy a mérkőzés a firenzei környéket fenyegető, szélfúvással érkező hóesés miatt elhalasztják, végül az Artemio Franchi gyepszőnyege megfelelőnek bizonyult, csak a szél akadályozta a játékot; pontosabban a távoli lövéseknél kiszolgáltatott kapusokat.
Fiorentina-Bayern - összefoglaló: