A Real és a Milan is kiesett - videó

A Real Madrid jókora meglepetésre kiesett a Lyonnal szemben, és a királyi csapat mellett az AC Milan is búcsúzott a BL-től, miután megalázó vereségbe szaladt bele szerdán az Old Traffordon.

A Real és a Milan is kiesett - videó
Cristiano Ronaldo a meccs előtt biztosra vette, legalábbis úgy nyilatkozott, hogy a Real kiejti a Madridba egygólos előnnyel érkező Lyont. A portugál szélső a hatodik percben a tettek mezejére lépett, Guti indítása után a kapus lábai között a hálóba lőtt, ezzel összesítésben 1-1-re alakította a párharc állását. A folytatásban hatalmas fölényben játszott, 65 százalékban birtokolta a labdát - szinte „egykapuzott" a királyi csapat.
Simának indult - rémálom lett a vége (MTI/EPA)

Simának indult - rémálom lett a vége (MTI/EPA)


Higuaín egymaga eldönthette volna a továbbjutás kérdését, de az üres kapuba sem tudta berúgni a labdát, csak a kapufát találta el. Az elszórakozott helyzetekért nagy árat fizetett a Real, a szünet után ugyanis feljavult, de úgy is fogalmazhatunk, hogy feltámadt az első 45 percben mindössze egy mellé szálló lövést felmutató a francia csapat. Nyílttá vált a találkozó, majd 75. percben a kieséses szélére került a királyi egylet, miután Pjanic 10 méterről a jobb felső sarokba lőtt. Hiába próbálkozott, igyekezett a Real Madrid, már nem tudott visszatáncolni a szakadék pereméről...

Ráadásul Manuel Pellegrini legénysége annak is örülhet, hogy a vereséget elkerülte, az utolsó percekben kedvére kontrázó Lyon ugyanis ziccereket rontott. A Real rossz sorozata nem szakadt meg: a korábbi kilencszeres győztes 2004-ben került be utoljára a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. Madrid ugyanakkor nem „köszön el" a sorozattól, tekintve, hogy az idei döntőnek a Santiago Bernabeu-stadion ad otthont.

Beckham visszatért, a Milan búcsúzott

A Milan is a Real sorsára jutott, miután 4-0-ra kikapott Old Traffordon, végül 7-2-es összesítéssel búcsúzott a BL-től. A milánói odavágón két fejesgólt szerző Rooney újabb góltérő bólintásával már a 13. percben megszerezte a vezetést az övéinek, és folytatásban is jobban, veszélyesebben futballozott a MU. Hiába dajkálta többet a labdát a Milan, csak egy komolyabb helyzete akadt, még 0-0-nál Ronaldinho fejelt a bal kapufa mellé. Ezen kívül amúgy Pirlo lövése érdemel még említést a vendég AC Milan részéről.

A szünet után aztán Rooney lábbal is eredményes volt, Nani passza után higgadtan gurította el a labdát a kifutó Abbiati mellett, ezzel pedig minden eldőlt. A válogatott csatárt később lecserélték, hagy pihenjen... A Manchester United viszont kétgólos előnynél sem állt le, és Pak, valamint Fletcher góljaival padlóra küldte olasz ellenfelét - előbbi remek labdaátvétel után lőtt a hosszú sarokba, utóbbi pedig közelről fejelt a hálóba. A Milan most először bukott el egy párharcot ötgólos különbséggel, ráadásul az angol bajnokcsapat szerdán négy találata mellett számos helyzetet is elpuskázott.
A barátság megmarad: Beckham és Fletcher (MTI/EPA)

A barátság megmarad: Beckham és Fletcher (MTI/EPA)


Noha a jelentős hátrányban is becsületesen küzdő AC Milannak - amely a 63. perctől kezdve az Old Trafford korábbi kedvencét, David Beckhamet is a soraiban tudta - is akadt néhány ígéretes helyzete a második játékrészben, számára ezen az estén még csak a becsületgól megszerzése sem jött össze - megszégyenülve búcsúzott...

fBL-nyolcaddöntő, visszavágók:

Manchester United (angol)-AC Milan (olasz) 4-0 (1-0)
Manchester, Old Trafford. Vezette: Busacca (svájci)
Gól: Rooney (13., 47.), Pak (59.), Fletcher (88.)
Manchester United: Van der Sar - Neville (Rafael, 66.), Ferdinand, Vidics, Evra - Fletcher, Scholes (Gibson, 73.), Pak - Valencia, Nani - Rooney (Berbatov, 66.)
AC Milan: Abbiati - Abate (Beckham, 64.), Bonera (Seedorf, 46.), Thiago Silva, Jankulovski - Flamini, Pirlo, Ambrosini - Huntelaar, Ronaldinho - Borriello (F. Inzaghi, 69.)
Továbbjutott: a Manchester United, 7-2-vel.

Lövések (ebből kapura): 12 (5), illetve 7 (5)
Szögletek: 5, illetve 5
Szabálytalanságok: 15, illetve 13
Labdabirtoklás: 23:05 (42%), illetve 31:10 (58%)

Real Madrid (spanyol)-Lyon (francia) 1-1 (1-0)
Madrid, Santiago Bérnabeu. Vezette: Rizzoli (olasz)
Gól: Cristiano Ronaldo (6.), ill. Pjanic (75.)
Real: Casillas - Sergio Ramos, Raul Albiol, Garay, Arbeloa (M. Diarra, 84.) - L. Diarra, Guti - Granero (Van der Vaart, 62.), Kaká (Raúl, 77.), Cristiano Ronaldo - Higuain
Lyon: Lloris - Reveillere, Cris, Boumsong (Källström, 46.) Cissokho - Toulalan - Makoun (Gonalons, 46.), Pjanic (Ederson, 84.) - Govou, Delgado - Lisandro Lopez
Továbbjutott: a Lyon, 2-1-gyel.

Lövések (ebből kapura): 13 (6), illetve 8 (3)
Szögletek: 9, illetve 2
Szabálytalanságok: 11, illetve 13
Labdabirtoklás: 37:51 (62%), illetve 22:27 (38%)


Keddi eredmények:
Arsenal (angol)-Porto (portugál) 5-0
Továbbjutott: az Arsenal, 6-2-vel.

Fiorentina (olasz)-Bayern München (német) 3-2
Továbbjutott: a Bayern, 4-4-gyel, idegenben lőtt góllal.

További program:
Sevilla (spanyol)-CSZKA Moszkva (orosz), március 16. (1-1)
Chelsea (angol)-Internazionale(olasz), március 16. (1-2)
Barcelona (spanyol)-Stuttgart (német), március 17. (1-1)
Bordeaux (francia)-Olympiakosz (görög), március 17. (1-0)

----Nézze meg a szerdai játéknap góljait!----

Real Madrid (spanyol)-Lyon (francia)
1-0

1-1

Manchester United (angol)-Milan (olasz)
1-0

2-0

3-0

4-0

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%