81 milliárd dollárja van a web császárainak

Az internet leggazdagabbjai egyben legfiatalabbak is a szupergazdagok közt. A legfiatalabb, a 25 éves Mark Zuckerberg, a Facebook „atyja”.

81 milliárd dollárja van a web császárainak
A Forbes összesítése alapján a BBC elkészítette a net-milliárdosok toplistáját. Ők azok az emberek, akik az internetben meglátták a lehetőséget, és olyan szolgáltatást kínálnak az embereknek, mely végül a felső tízezerbe juttatta őket. A hatalmas vagyonra villámgyorsan tesznek szert. A hatalmas gazdagsághoz pedig nem kell más, csupán egy jó ötlet.

A leggazdagabb net-milliárdosok a Google alapítói, a két egyetemi hallgató, Larry Page és Sergey Brin. Öt év alatt tettek szert a becslések szerint fejenkénti 17,5 milliárd (3500 milliárd forintos) dolláros vagyonra. Az internetből meggazdagodott legifjabb milliárdos pedig nem más, mint a 25 éves Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója.
Az amerikai egyeduralom megtörni látszik ezen a téren (is): nem csak a top tízes, de a teljes 26 főből álló listán is egyre több az ázsiai szereplő. Közülük jelenleg a leggazdagabb net-milliárdos az 52 éves japán Masayoshi Son, 5,9 milliárd dolláros vagyonával. A tizedik helyen pedig egy kínai áll, a 38 éves Ma Huateng, aki a legnépszerűbb kínai chat szolgáltatás, a Tencent vezetője.

A tíz leggazdagabb internetes vállalkozó:

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%