Nekünk, embereknek magától értetődő sok dolog. Például az, hogy képesek vagyunk helyváltoztatásra. Sőt, némi alkoholtól felbátorodva még arra is, hogy odalépjünk a másik nem vonzóbb képviselőihez. Ám a növényeknek ez nem adatott meg…
Földünk hosszú története során nekik szinte testközelben kellett lenniük egymáshoz, hogy párt találjanak. Ha a növények családregényében a szerelmeseket elválasztó távolság minden galiba fő okozója, akkor a virágpor az a cinkos, amely akár különböző kontinensekről is összeboronálja őket.
Az evolúció egész világot megváltoztató nagy trükkje a megporzás volt – mert létrehozta az ismeretlen felek „távházasságát”. Ne kerteljünk: a virágpor, avagy pollen nem egyéb, mint növényi sperma.
Ám a szaporodás évmilliókon át vakszerencsén múlott – a széllel sodródó pollenszemek közül legföljebb néhány talált célba, és az is csak véletlenül. Idővel ezért a természet egyre újabb fortélyokat vetett be: fölrepedő és pollenszemeiket kilövellő portokokat; a szellőket hólyagszerű szárnyakon meglovagoló virágport; a távoli siker reményében pollenszemek tízezreit, millióit, sőt milliárdjait ontó növényeket - írja a
National Geographic Online.
forrás: National Geographic
E sokmilliárdnyi pollenszemnek egyetlen célja van: egy azonos fajú nőivarú egyed csupasz magkezdeménye. Az evolúció ismét újított egyet: a növények sziromleveleket fejlesztettek, s magvaik már a termés belsejében fejlődtek ki. Ezek a „zárvatermők” sikeresebbek lehettek, hiszen magkezdeményeiket magház óvta (utóbb abból alakul ki a növény termése-gyümölcse), sziromleveleikkel pedig magukhoz csalogathatták a tollukon, bőrükön, bundájukon esetleg virágport szállító állatokat.
A cikket bővebben a
National Geographic Online-on olvashatja.