Szexközvetítés a növényeknél

Egy darabig csak a szerencsén múlott, hogy az ellenkező nemű virágok egymásra találtak-e vagy sem. Aztán megjelentek a szirmok – a virágok szexuális életéről ír a National Geographic Online.

Szexközvetítés a növényeknél
Nekünk, embereknek magától értetődő sok dolog. Például az, hogy képesek vagyunk helyváltoztatásra. Sőt, némi alkoholtól felbátorodva még arra is, hogy odalépjünk a másik nem vonzóbb képviselőihez. Ám a növényeknek ez nem adatott meg…

Földünk hosszú története során nekik szinte testközelben kellett lenniük egymáshoz, hogy párt találjanak. Ha a növények családregényében a szerelmeseket elválasztó távolság minden galiba fő okozója, akkor a virágpor az a cinkos, amely akár különböző kontinensekről is összeboronálja őket.

Az evolúció egész világot megváltoztató nagy trükkje a megporzás volt – mert létrehozta az ismeretlen felek „távházasságát”. Ne kerteljünk: a virágpor, avagy pollen nem egyéb, mint növényi sperma.

Ám a szaporodás évmilliókon át vakszerencsén múlott – a széllel sodródó pollenszemek közül legföljebb néhány talált célba, és az is csak véletlenül. Idővel ezért a természet egyre újabb fortélyokat vetett be: fölrepedő és pollenszemeiket kilövellő portokokat; a szellőket hólyagszerű szárnyakon meglovagoló virágport; a távoli siker reményében pollenszemek tízezreit, millióit, sőt milliárdjait ontó növényeket - írja a National Geographic Online.

forrás: National Geographic

forrás: National Geographic

E sokmilliárdnyi pollenszemnek egyetlen célja van: egy azonos fajú nőivarú egyed csupasz magkezdeménye. Az evolúció ismét újított egyet: a növények sziromleveleket fejlesztettek, s magvaik már a termés belsejében fejlődtek ki. Ezek a „zárvatermők” sikeresebbek lehettek, hiszen magkezdeményeiket magház óvta (utóbb abból alakul ki a növény termése-gyümölcse), sziromleveleikkel pedig magukhoz csalogathatták a tollukon, bőrükön, bundájukon esetleg virágport szállító állatokat.

A cikket bővebben a National Geographic Online-on olvashatja.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Száguldó cirkusz 2011-2012
    Simon István
    Száguldó cirkusz 2011-2012
    4792 Ft
    Eredeti ár: 5990 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%