Véget érhet Nesta szezonja

A Milan középső védője térdszalag-szakadást szenvedett, s alighanem operációra szorul. Alessandro Nesta tavasszal valószínűleg már nem lép pályára.

Véget érhet Nesta szezonja
A futballista pénteken a Villa Stuart klinikán Pier Paolo Mariani professzor vendége volt, s a híres térdspecialista úgy vélte, állapota nem javult, sőt, rosszabbodott.

Nesta szeretné elkerülni a műtétet, s emiatt kész ellenőrzésekre járni, ám a későbbi lépéseket a professzor és a specialistával együttműködő Milan orvosi stábja dönti el.

"Hogy vége-e az idényemnek? Nem tudom megmondani. A következő néhány napban dől majd el, hogy meg kell-e műteni. Egyelőre nem tudom, mennyit kell majd kihagynom, de az is elképzelhető, hogy ha operálni kell, talán akkor is játszhatok a bajnokság végén" - mondta a La Repubblicában megszólaltatott védő.

A válogatottságot 2007-ben lemondó 33 éves Nesta az előző szezont hátsérülése miatt szinte teljes egészében kihagyta, ám a mostani idényben régi önmagát idézte, nagyszerű formában játszott. Többek között ezért is akarta Marcello Lippi szövetségi kapitány, hogy visszatérjen a válogatottba. A játékos ugyanakkor a kórház előtti rögtönzött sajtótájékoztatóján jelezte, hogy állapotától függetlenül sem tervezte, hogy szerepeljen a világbajnokságon.

A Milan jelenleg második az olasz bajnokságban, hátránya négy pont a listavezető városi rivális Inter csapatával szemben.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%