Elrontották Dárdai ünnepét, balhé Berlinben

Dárdai Pál történelmet írt a Bundesliga 26. fordulójában, csapata azonban egyre inkább közelít a másodosztály felé. Hajnal Tamás gólpasszal vette ki a részét a Dortmund sima győzelméből.

Elrontották Dárdai ünnepét, balhé Berlinben
A 34. születésnapját kedden ünneplő Dárdai Pál az előző héten beállította, szombaton pedig megdöntötte Michael Sziedat - 30 évig élő - klubrekordját azzal, hogy 281 élvonalbeli mérkőzésen viselte a Hertha szerelését. Ugyanakkor a magyar futballistának - aki 1997-ben igazolt az akkor még másodosztályú berlini csapathoz - a rekorddöntésen kívül nem sok örömben lehetett része a Bundesliga 26. fordulójában, miután együttese egy 91. percben kapott góllal 2-1-re elveszítette Nürnberg elleni kiesési rangadót.

Rendbontás Berlinben

A lefújás után több tucat dühös hazai drukker a pályára rontott, némelyikük kezében vasrúd volt, s miközben a játékosok és edzők az öltözőbe menekültek, ők a kispadokon, valamint a reklámtáblákon vezették le feszültségüket. A megvadult szurkolókat a rendőröknek kellett visszaterelniük az Olimpiai Stadion lelátójára.




A sereghajtó Hertha legutóbbi három mérkőzésén egyetlen pontot sem tudott szerezni, immáron nyolc pont a hátránya az osztályozós helyen álló, a Frankfurtot legyőző Hannoverrel szemben. A kezdőként 67 percet játszó Dárdaival ellentétben Hajnal Tamásnak (Dortmund), illetve Lőw Zsoltnak és Szalai Ádámnak (Mainz) jó napja volt.

Legalábbis annyiból, hogy csapataik legyőzték az emberhátrányban játszó ellenfeleiket, ugyanakkor a nevezettek közül csak Hajnal kapott lehetőséget, és gólpasszal hálálta meg, hogy a 63. percben becserélték - a később duplázó Lucas Barriost szolgálta ki.

Az egyhuzamban másodszor diadalmaskodó, a házigazda Bochumot 4-1-re eltángáló Dortmund a negyedik helyre lépett előre a Bundesliga tabelláján. A címvédő Wolfsburg is lendületbe jött, utóbbi négy bajnokiját „behúzta", ráadásul zsinórban másodszor nyert úgy, hogy négyet számolt az ellenfelére - ezúttal a Mönchengladbachra. Dzeko, a „farkasok" bosnyák támadója, ahogy a múlt héten, most is két gólt vállalt magára.

Robben vezetésével a Bayern München legyőzte az utolsó előtti, vendégként fellépő Freiburgot, ezzel visszavette az első helyet a Schalkétól. Nem kis meglepetésre a 76. percig 0-1 állt az Allianz-Aréna eredményjelzőjén, ekkor azonban Robben a kezébe vette a dolgok irányítását - kénytelen volt, mivel a bajor csapat másik vezére, Ribéry sérülés miatt nem játszott. A holland szélső előbb szabadrúgásból, majd alig hét perc elteltével büntetőből is betalált, azaz kis túlzással: egymaga nyerte meg a meccset a Bayernnek. A Chelsea-ben és a Realban is megfordult játékos immáron 10 gólnál jár a Bundesligában.
Bundesliga, 26. forduló:
Bayern München-SC Freiburg 2-1 (0-1)
Gól: Robben (76., 83., a másodikat 11-esből), ill. Makiadi (31.)

VfL Bochum-Borussia Dortmund 1-4 (0-2)
Gól: Holtby (53.), ill. Maltritz (18., öngól), Zidan (27.), Barrios (74., 77.)
Kiállítva: Marics (33., Bochum)

Hannover 96-Eintracht Frankfurt 2-1 (1-1)
Gól: Andreasen (14.), Pinto (57.), illetve Altintop (45+2.)
Kiállítva: Teber (55.), Franz (91., mindkettő Frankfurt)

Hertha BSC-1. FC Nürnberg 1-2 (1-0)
Gól: Gekasz (36.), ill. Bunjaku (61.), Hariszteasz (91.)

FSV Mainz 05-1. Köln 1-0 (0-0)
Gól: Schürrle (57.)
Kiállítva: Bancé (27., Mainz)

Borussia Mönchengladbach-VfL Wolfsburg 0-4 (0-1)
Gól: Misimovic (41.), Dzeko (49., 80., az elsőt 11-esből), Gentner (58.)

Bayern München-SC Freiburg

Pénteken játszották:
Schalke 04-VfB Stuttgart 2-1

Vasárnap:
1899 Hoffenheim-Werder Bremen, 15:30
Bayer Leverkusen-Hamburger SV, 17:30

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Toxikoma - Tíz év drog vallomásai
    Szabó Győző
    Toxikoma - Tíz év drog vallomásai
    2392 Ft
    Eredeti ár: 2990 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Az Éhezők Viadala
    Suzanne Collins
    Az Éhezők Viadala
    2958 Ft
    Eredeti ár: 3480 Ft
    Megtakarítás: 15%