Ismét a Chelsea a listavezető - videó

A Chelsea visszafoglalta az első helyet az angol élvonal tabelláján, miután 4-1-re legyőzte a Stamford Bridge-en vendégeskedő West Hamet. Az Arsenal egy 93. percben szerzett góllal nyert.

Ismét a Chelsea a listavezető - videó
A londoni kékek elsősorban a duplázó Drogbának, illetve az egy góllal, két gólpasszal jelentkező Maloudának köszönhetően intézték el a bennmaradásért küzdő West Ham Unitedet. Utóbbi baloldali beívelése nyomán Alex szerzett vezetést a Chelsea-nek, igaz, a vendégeknek erre a gólra még volt válaszuk. Parker egy bedobás után megtolta a labdát, és mintegy 25 méterről Turnbull kapus mellett a bal felső sarokba bombázott.

A szünet után aztán beindult a Chelsea-henger: képletesen a gombot Malouda nyomta meg azzal, hogy Drogba fejére varázsolta a labdát. A 29 éves francia védő később maga is betalált, 16 méterről lőtte ki a bal alsó sarkot, majd nem sokkal a lefújás előtt a szezonbeli 21 bajnoki gólját szerző, immáron hatodik alkalommal duplázó Drogba állította be a 4-1-es végeredményt. Az Afrika legjobbjának választott elefántcsontparti klasszis az összes klubmérkőzést tekintve 27 gólos a 2009/2010-es évadban. Az összehasonlítás kedvéért: a bombaformában lévő, Európa szerte sztárolt Rooney 30 találatnál jár.

Chelsea-West Ham 4-1


A Chelsea mellett az Arsenal is beelőzte a forduló előtt listavezető Manchester Unitedet, amely vasárnap a Fulhamet fogadja. A „ágyúsok" a magát két védőn áthámozó, majd a labdát a bal alsóba „postázó" Arsavin révén korán megszerezték a vezetést a kieső helyen álló Hull ellen, ennek ellenére az utolsó percig izgalmas maradt a találkozó.

A 28. percben Bullard büntetőből egyenlített, igaz, a tizenegyest kiharcoló Vennegoor of Hesselink lesen kapta a labdát, de a bíró ekkor még nem, csak Campbell buktatásánál fújt bele a sípjába. Végül az előző körben még a kihagyhatatlant is kihagyó, a szerdai Bajnokok Ligája-meccsen, az FC Porto ellen viszont mesterhármasig jutó Bendtner mentette meg a második félidőben emberelőnyben futballozó észak-londoniakat: a 22 éves dán csatár a Myhill kapusról kipattant labdát kapásból rúgta a jobb alsó sarokba.

Bendtner győztes gólja


Az élen így Chelsea (64), Arsenal (64), Manchester United (63) a sorrend. A hármasból az Arsenal 30, a másik kettő pedig 29 meccsen érte el a zárójelben közölt pontszámot.

Premier League, 30. forduló:
Hull City-Arsenal 1-2 (1-1)
Gól: Bullard (28.), ill. Arsavin (14.), Bendtner (93.)
Kiállítva: Boateng (45., Hull)

Chelsea-West Ham United 4-1 (1-1)
Gól: Alex (16.), Drogba (56., 90.), Malouda (77.), ill. Parker (30.)

Birmingham City-Everton 2-2 (1-2)
Gól: Jerome (26.), Gardner (52.), illetve Anichebe (19.), Yakubu (22.)

Bolton Wanderers-Wigan Athletic 4-0 (1-0)
Gól: Elmander (10.), Davies (48., 11-esből), Muamba (53.), Taylor (69.)

Burnley-Wolverhampton Wanderers 1-2 (0-1)
Gól: Thompson (75.), ill. Jarvis (26.), Carlisle (48., öngól)

Stoke City-Aston Villa 0-0

Tottenham Hotspur-Blackburn Rovers 3-1 (1-0)
Gól: Defoe (45.), Pavljucsenko (55., 85.), ill. Samba (80.)

Hull City-Arsenal, 18:30

Vasárnap:
Manchester United-Fulham, 14:30
Sunderland-Manchester City, 18:00

Hétfő:
Liverpool-Portsmouth, 21:00

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%