A címvédő, listavezető Internazionale 3-1-es vereséget szenvedett a Catania otthonában a Serie A 28. fordulójának nyitómérkőzésén.
Már az első félidőben látszott, hogy az egykor az Interben futballozó Szinisa Mihajlovics irányította hazaiak nagyon motiváltan állnak a méretes feladathoz. A középpályát megszálló Catania ellen ugyanis az Inter Sneijder révén csak a 30. percben tudta kialakítani első valamirevaló helyzetét, igaz, a támadók a másik kapu előtt sem brillíroztak, a védő Terlizzi, illetve pláne a Julio Cesarral egyedül maradó Ricchiuti is rossz megoldást választott.
Szünet után szinte a semmiből szerzett vezetést a bajnok, Milito közelről segítette a hálóba a labdát (azok után, hogy a védők között kilépő Eto’o elvégezte a munka dandárját). Mascara majd Maicon lehetőségét követően a vendéglátók húsz perccel később egyenlítettek, Martinez beadása után Maxi Lopez szerezte meg első gólját a Massimino stadionban.
A címvédő egygólos vezetésénél leülni látszó mérkőzés ismét megélénkült, ám a végkifejlethez kellett a két szarvashibát vétő Muntari „segítsége” is.

Mascara büntetője Panenkát és Tottit idézte (MTI/EPA)
A találkozót ugyanis a 79. percben beálló védekező középpályás "döntötte el", aki pályára lépését követően egy perccel sárga lapot kapott, majd az abból megítélt szabadrúgásánál a 16-oson belül kézzel ért a labdába. Muntarit ezért kiállították, a Catania pedig büntetőt rúghatott, amelyet a labda alá nyeső Mascara pimaszul értékesített. Az utolsó percben még Martinez talált be egy gyönyörű szóló végén.
Catania-Inter - összefoglaló: