Harmadik nekifutásra nyert az Újpest

Két vereség után megszerezte első tavaszi pontjait az Újpest, miután 4-1-re nyert a sereghajtó Diósgyőr ellen a Soproni Liga 18. fordulójában.

Harmadik nekifutásra nyert az Újpest
A tavaszi szezon két pont nélküli csapatának összecsapásán Rajczi révén gyorsan vezetést szerzett az Újpest, ám a kiesés elől menekülő Diósgyőr néhány percen belül egyenlített. Az első félidőben inkább a lila-fehérek támadtak többet, de mint az eddigi idei mérkőzéseiken, most sem tudtak nagy helyzeteket kidolgozni. A fordulást követően aztán tovább nőtt az újpesti mezőnyfölény, és ez a 64. percben Kabát révén érett góllá.

A hazaiak csapatkapitánya öt perccel később gyönyörűen csavart be egy szabadrúgást, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a találkozót, egyúttal megszerezte a 12. bajnoki gólját. A hajrára a vendégek elfáradtak, a 4-1-es végeredményt Varga Roland állította be.

Az Újpest a negyedik a tabellán - tíz pont a hátránya a listavezető Videotonnal szemben -, az idén 100 éves Diósgyőr pedig az utolsó helyen szerénykedik.

Soproni Liga, 18. forduló:
Újpest FC-Diósgyőri VTK 4-1 (1-1)
Gól: Rajczi (8.), Kabát (64., 69.), Varga R. (80.), ill. Menougong (13.)

Korábbi eredmények:
Paksi FC-Vasas 2-2
MTK Budapest-Szombathelyi Haladás 0-0
Videoton FC-Lombard FC Pápa 2-0
Győri ETO FC - Kecskeméti TE-ERECO 1-0
Kaposvári Rákóczi-ZTE FC 1-1
DVSC-TEVA - Budapest Honvéd 2-1
Ferencváros-Nyíregyháza 0-0

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%