Szávay elfejtett szerválni

Szávay Ágnes tipikus „női meccsen” marad alul spanyol ellenfelével szemben az Indian Wellsben zajló női tenisztorna harmadik körében.

Szávay elfejtett szerválni
A 27. helyen kiemelt magyar játékosnak hátrány, mintsem előny volt az, amikor neki kellett szerválnia, miután az első hét (!) adogatójátékát kivétel nélkül elveszítette.

Noha spanyol vetélytársa, Carla Suarez Navarro sem jeleskedett ebben a „műfajban", egyetlen adogatógém megnyerése is elegendő volt a számára ahhoz, hogy zsebre tegye az első szettet. A rangsorban 30. Szávay a nyolcadik szervajátékát végre valahára már megnyerte, ezzel 3:3-ra módosította az állást a második szetten belül, ráadásul ettől olyannyira lendületbe jött, hogy a folytatásban már egyetlen játékot sem veszített.

A harmadik, döntő szettben viszont csak egyet nyert meg, így a világranglistán 12 hellyel mögötte tanyázó, ugyanakkor korábban az első helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovát is búcsúztató spanyol hölgy jutott be a 16 közé a 4,5 millió dollár összdíjazású, keménypályás tornán.

Döbbenetes adat, hogy Szávay Ágnes 13 szervajátékából kereken tízet elbukott – márpedig ilyen teljesítménnyel még a női mezőnyben sem lehet mérkőzést nyerni...

Indian Wells, női torna, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Suarez Navarro (spanyol)-Szávay Ágnes (27.) 6:4, 3:6, 6:1

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%