A Bordeaux majdnem ráfázott

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek két utolsó visszavágóján érvényesült az erőfölény, a címvédő illetve a lassan titkos favorittá nemesedő Bordeaux is összességében könnyedén lépett túl ellenfelén. Videó.

A Bordeaux majdnem ráfázott
Barcelonában a két együttes valójában viktóriát játszott: a katalánok támadtak, a svábok pedig igyekeztek a védekezést gyakorolni; kevés sikerrel.

A hazaiak dolgát ugyanakkor megkönnyítette, hogy a VfB nem állt be védekezni – korábban a CSZKA Moszkva, de a Münchenben minden folyosót lezáró Fiorentina is sikerrel állt ellen elvileg erősebb ellenféllel szemben. A stuttgartiak megpróbálták járatni a labdát, ami mezőnyben olykor tetszetős megoldásokat is eredményezett, ám minden apróbb hibából Lehmann kapuja előtt teremtek a gránátvörös-kékek – akik félidőig még úgy is eldöntötték a párharcot, hogy nem rohamoztak teljes gőzzel. Az alaphangot Messi adta meg, aki egy keresztbecselezés után a jobb felsőbe lőtt, majd egy – újabb stuttgarti labdavesztés után – tetszetős passzkollekció után a kapuval szemben álló Pedro helyezhetett a kapuba.

A fehérmezesek nem tanultak a hibákból. A második félidőben is behátráltak a tizenhatos környékén sertepertélő Messi elől, s ez már az első félidőben is „büntetőponttal” járt, a hajrában a kispadról beálló Ibrahimovic-Krkic összjáték csak hab volt a tortán – a németországi kiruccanás első félidejében gyatrán teljesítő, ám márciusban egyre jobban belelendülő Barca’ a visszavágón más súlycsoportot képviselt, mint a Bundesliga 9. helyezettje.

Barcelona-Stuttgart - összefoglaló:


„Címvédőként az utóbbi időben csak a Manchester United jutott a legjobb nyolc közé, ezért gratulálok játékosaimnak” - nyilatkozta a látottakkal elégedett Josep Guardiola. „Kifejezetten agresszíven játszottunk, nagy erőt és önbizalmat adott nekünk szurkolóink lépten-nyomon megnyilvánuló szeretete. A következő körben viszont már nem lesz gyengébb csapat, így legalább négy kemény mérkőzés vár ránk ha be akarunk jutni a madridi döntőbe.”

„A szerdai mérkőzésen nem játszottunk olyan bátran mint három hete. Sokat hibáztunk védekezésben, de a középpályán sem tudtuk kiiktatni a hazaiakat” - kereste a kudarc okait Christian Gross, a stuttgartiak mestere. „A Barcelona ellen nehéz, egyénileg és összjátékban is rendkívül jók, s úgy érzem, motiválta őket a Real kiesése is.”

Bordeaux-Olimpiakosz - összefoglaló:


A Camp Nouban történtekkel ellentétben a Bordeaux játékosai jókora drukkot éltek meg, hisz 1-0-s vezetésüket – s egy görög kiállítást – követően alaposan magukra húzták az Olimpiakoszt, majd helyzetük még nehezebb lett, amikor az egyenlítést tíz emberrel kiharcoló görögökhöz hasonlóan megfogyatkoztak. A visszavágó második játékrésze a franciák idei BL-menetelésének leggyengébb félideje lett, a Girondins játékosai gyakorlatilag magukat „altatták el”.

„Beijedtünk a második félidőben” – árulta el a Canal+-nak nyilatkozó Gourcuff. „Szünet előtt kiválóan futballoztunk, akár több góllal is vezethettünk volna. A második félidőben mindannyian lelassultunk, ráadásul egy buta piroslapot is összeszedtünk. Szerencsénkre Marouane [Chamakh] gólja a legjobbkor jött.”
Az első gólt jegyző Gourcuffot ölelgetik a társak - majdnem ráfáztak (MTI/EPA)

Az első gólt jegyző Gourcuffot ölelgetik a társak - majdnem ráfáztak (MTI/EPA)


emlékeztető

Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő, visszavágók:

Barcelona (spanyol)-Stuttgart (német) 4-0 (2-0)
Camp Nou, 88 543 néző. Vezette: Hamer (luxemburgi)
Gól: Messi (13., 60.), Pedro (22.), Krkic (89.)
Barcelona: Victor Valdes - Dani Alves, Piqué, Puyol, Maxwell - Y. Touré - Busquets (Ibrahimovic, 66.), Iniesta (Krkic, 88.), - Messi, Pedro - Henry (G. Milito, 78.)
Stuttgart: Lehmann - Celozzi (Gebhart, 46.), Niedermeier, Delpierre, Molinaro - Kuzmanovics, Khedira - Träsch, Hleb - Cacau, Pogrebnjak (Marica, 70.)
Lövések (ebből kapura): 14 (8), illetve 1 (0)
Szögletek: 3, illetve 3
Szabálytalanságok: 15, illetve 21
Labdabirtoklás: 58%, illetve 42%
Továbbjutott: a Barcelona, 5-1-gyel.

Bordeaux (francia)-Olimpiakosz (görög) 2-1 (1-0)
Chaban-Delmas, 35 ezer néző. Vezette: Benquerença (portugál)
Gól: Gourcuff (5.), Chamakh (88.), ill. Mitroglou (65.)
Kiállítva: A. Diarra (68.), ill. Derbyshire (60.)
Bordeaux: Carrasso - Chalmé, Sané, Ciani, Tremoulinas - Fernando, A. Diarra - Plasil (Sertic, 84.), Gourcuff, Wendel (Jussie, 90.) - Chamakh
Olimpiakosz: Nikopolidisz - Toroszidisz, Papadopulosz, Mellberg, Raul Bravo - Maresca, Sztoltidisz (Ledesma, 81.) - Zairi (Mitroglu, 63.), LuaLua, Datolo - Derbyshire
Lövések (ebből kapura): 12 (5), illetve 5 (2)
Szögletek: 0, illetve 1
Szabálytalanságok: 21, illetve 16
Labdabirtoklás: 44%, illetve 56%
Továbbjutott: a Bordeaux, 3-1-gyel.





Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%