Mégsem verik szét a Szépművészeti lépcsőjét

A Szépművészeti Múzeum bővítésének tervében változtatást kér a tervezőtől Baán László főigazgató azért, hogy érintetlen maradjon a főlépcső, másként oldja meg a föld alatti épület bejáratát - írja a Népszava csütörtöki számában.

A lapnak nyilatkozva a főigazgató a kérést a tervvel kapcsolatos bírálatokkal indokolta. Baán László szerint a Hősök tere olyan fontos nemzeti emlékhely, hogy a legnagyobb konszenzusra kell törekedni, ha változtatunk rajta.

A főigazgató arra kérte az építészt – aki akceptálta a felvetést –, hogy a lépcső oldalánál legyen az új épületrész bejárata, így kevésbé bontja meg a múzeum frontját. "A másik bejárat eredetileg egy üvegkubusban lett volna, de az engedélyeztetési szakaszban – elsősorban tűzvédelmi okokból – masszívabb megoldást kellett választani az építésznek".

A tervek szerint június elején kezdődnek a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítésének munkálatai, ennek során hétezer négyzetméter térrel gazdagodik az intézmény. A 3,3 milliárdos uniós támogatásból megvalósuló beruházás során a múzeum új bejáratokat is kap.

A módosítások nem veszélyeztetik a határidőket. Így a napokban meghirdetik a kivitelezési tendert, melynek májusban meglesz a nyertese, a tervek szerint június elején megkezdődhet az építkezés.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%