Geráék a német bajnokot kapták

Gera Zoltán csapata, a Juventus talpára útilaput kötött Fulham a német bajnok VfL Wolfsburg ellen folytathatja a menetelését az Európa Ligában.

Geráék a német bajnokot kapták
A pénteken, Nyonban csupán egy magyaros csapat volt érdekelt az első kiírását élő Európa Liga negyeddöntőjének sorsolásán. Gera Zoltán együttese, a magyar játékos góljaival a Juventust elbúcsúztató Fulham a német bajnok Wolfsburg ellen folytatja, és ha sikerrel jár, akkor is útjába kerülhet egy német csapat. Jelesül a Hamburg, amely az ősszel a BL főtábláján szereplő Standard Liege-zsel találkozik a negyeddöntőben. A HSV tulajdonképpen haza igyekszik, hiszen stadionjában kerül majd a sor a döntőre.

Gerák bravúrja a Juventus ellen


Nyonban eldőlt, hogy nem lesz sem német, sem spanyol házidöntő (előbbi éppen Németországban igazán különleges lehetett volna…), tudniillik amíg a német csapatok az elődöntőben futhatnak össze, addig a spanyolok már a negyeddöntőben összecsapnak.

A Valencia és az Atlético Madrid ágán szerepel a Liverpool, amely az Európa Liga megnyerésével mentheti meg a szezonját. Amennyiben a Bajnokok Ligájában leszerepelt, a csoportkörben elvérzett, s az angol bajnokságban is gyengélkedő „vörösök" túljutnak portugál élvonalban listavezető Benficán, a sorsolás szeszélye folytán az elődöntőben összekerülhetnek menedzserük, Rafa Benítez volt csapatával, a Valenciával. A 49 esztendős szakvezető a Turia-partiakkal 2005-ben megnyerte - az akkor UEFA-kupa névre hallgató - második számú kupasorozatot - és most a Liverpoollal ismételne.

A negyeddöntő első mérkőzéseit április első napján rendezik, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Az elődöntő oda-visszavágós találkozói április 22-én, valamint április 29-én esedékesek. A történelmi döntő május 12-én lesz.

A negyeddöntő párosításai:

Fulham (angol)-VfL Wolfsburg (német)
Valencia (soanyol)-Atlético Madrid (spanyol)
Hamburger SV (német)-Standard Liege (belga)
Benfica (portugál)-Liverpool (angol)

Az elődöntő párosításai:
Hamburg/Standard-Fulham/Wolfsburg
Valencia/Atlético-Benfica/Liverpool

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%