Woods-ügy: a volt pornós akciója

A korábbi pornós, Joslyn James több mint száz olyan, túlnyomó részben szexuális tartalmú sms-t tett közzé honlapján, amelyeket a sztárgolfozó Tiger Woodstól kapott korábban.

Woods-ügy: a volt pornós akciója
„Csak azt akartam, hogy az emberek tudják az igazságot, s ne csupán azt lássák, hogy viszonyom volt egy nős férfival" - nyilatkozott a 32 éves nő. Hozzátéve, hogy nem bosszúból tette mindenki számára olvashatóvá az sms-eket a honlapján, bár - állítása szerint - Tiger Woods letagadta kapcsolatukat, s összetörte a szívét. A korábbi pornós több mint ezer üzenetet kapott a sztársportolótól, akivel három évig tartott a viszonya.

Az üzenetek között több olyan van, melyben durva szexszel kapcsolatos vágyait adta James tudtára küldője: augusztus 29-én például azt írta, hogy szeretné megpofozni őt, s legközelebb, ha találkoznak, könyörögjön majd ezért.

A felnőtt filmekből ismert színésznő a nyilvánosságra hozott sms-k közül az utolsó hármat október 4-én kapta, ezekből az derült ki, hogy a küldőt feldühítette: „Ne szólj hozzám... - áll egy trágár kifejezéssel „színesített" felszólítás az utolsóban. „Majdnem tönkretetted az életemet. Ha az ügynököm és azok a fiúk ott megláttak volna."

A házasságtörése miatt korábban a nyilvánosság előtt bocsánatot kért amerikai sztárjátékos számára a lehető legrosszabbkor jött Joslyn James akciója, mivel három napja jelentette be, hogy véget vet a tavaly november végén kirobbant szexbotránya miatt önként vállalt száműzetésének, és elindul az áprilisi US Masters versenyen.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%