Söderling megleckéztette Murray-t

A szezonbeli második tornagyőzelmére hajtó Robin Söderling és Andy Roddick bejutott az Indian Wells-i teniszviadal elődöntőjébe, amely során éppen egymással néznek majd farkasszemet.

Söderling megleckéztette Murray-t
Robin Söderling és Andy Roddick követte a legjobb négy közé a csütörtökön továbbjutott Rafael Nadalt és Ivan Ljubicicet a keménypályás tenisztornán.

A tavaly Roland Garros-döntőt játszott svéd teniszező az első szettben valósággal demoralizálta az előrébb rangsorolt ellenfelét, Andy Murrayt, akinek egyébként ugyanúgy négy bréklabdája volt, mint Söderlingnek, csakhogy ő aztán valamennyit elpuskázta.
Nem úgy a svéd, aki ezek közül kettőt is kihasznált, így 5:0-ás előnyre tett szert, majd 6:1-gyel került lépéselőnybe. A második játszma szorosabb volt, mint az első: egy-egy brékkel jutottak el a felek a rövidítésig, amelyben Söderling volt a jobb, aki győzelmével egyfelől bejutott a négy közé, másrészt 2-2-re módosította a brittel szembeni mérlegét.

„Robin kezdettől fogva jól játszott, ellenben én nem mozogtam valami jól" - magyarázta önkritikusan Andy Murray.
Roddick magabiztos volt (MTI/EPA)

Roddick magabiztos volt (MTI/EPA)


Söderling a Tommy Robredót ugyancsak két játszmában legyőző Andy Roddickkal csap majd össze a döntőért. Az amerikai játékos mindkét szettben elvette egy-egy alkalommal ellenfele adogatójátékét, miközben Robredónak még csak bréklabdája sem volt.

Söderling és Roddick idei második, Nadal és Ljubicic pedig első tornagyőzelmére hajt.

Amíg a férfiak az elődöntőre készülnek a kaliforniai tornán, addig a nők már túl vannak rajta: Caroline Wozniacki és Jelena Jankovics egyaránt „alapidőben" fektette két vállra riválisát, Agnieszka Radwanskát, illetve Samantha Stosurt. Utóbbi egyébként párosban vigasztalódott, miután Nagyja Petrovával kiegészülve sikeresen túljutott az elődöntőn.

Indian Wells
Férfiak, negyeddöntő:
Söderling (svéd, 6.)-A. Murray (brit, 4.) 6:1, 7:6
Roddick (amerikai, 7.)-Robredo (spanyol, 18.) 6:3, 7:5

Nők, elődöntő:
Wozniacki (dán, 2.)-Radwanska (lengyel, 5.) 6:2, 6:3
Jankovics (szerb, 6.)-Stosur (ausztrál, 8.) 6:2, 6:4

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%