F1: újra beszállna a kihagyott csapat

A Nemzetközi Automobil Szövetség a múlt pénteken új nevezést hirdetett a 2010-es Forma-1-es bajnokságra. A spanyol Epsilon Euskadi idén újra nekifutna.

F1: újra beszállna a kihagyott csapat
Az amerikai USF1 kidőlése miatt 2010-re üresen maradt a kibővített Forma-1-es mezőny 13. helye, így a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) múlt pénteken új nevezést nyitott.

A tavaly kihagyott, de a tél folyamán a volt Toyota-csapat autóját és felszerelését átvett szerb Stefan GP az idény kezdetéig folyamatosan lobbizott a beugrási lehetőségért, sőt az elmúlt napokban állítólag a USF1 felvásárlásán keresztül szerette volna bebiztosítani a nevezést.

A szerb istálló azonban nehéz helyzetbe került: a hírek szerint a Toyota visszalépett a projektből, így a belgrádi csapatnak már nincs autója, ami esetleg előnyt biztosíthatott volna számukra a jelentkezésnél.

Annak ellenére azonban, hogy a Toyota búcsút intett a szerbeknek, a volt csapat más belépni szándékozónak még ugródeszkául szolgálhat, várják a "külső klienseket". Az alelnök, Josiaki Kinosita elmondása alapján a kölni központban 200 fő, két szélcsatorna, szimulátor, és gyártófelszerelés is rendelkezésre áll.

Az FIA tavaly szintén nem választotta be a komoly jelentkezőnek látszó spanyol Epsilon Euskadit, de a különböző formaautós szerepléseket, saját építésű Le Mans-prototípust és vadonatúj, világszínvonalú létesítményeket felmutatni tudó alakulat idén újra próbálkozik majd.

"Tavaly júniusban készen álltunk, megvolt a pénzügyi hátterünk is, de valamiért nem minket választottak. Most újraindítjuk a projektet, azon dolgozom, hogy megint megszerezzem a szükséges támogatást. Ha az FIA elegendő időt biztosít, akkor készen állunk majd a 2011-es F1-es szereplésre" - nyilatkozta az Epsilon Euskadi vezetője, a korábban a Forma-1-ben többek között a McLarennél, a Ferrarinál és a Benettonnál tapasztalatokat szerzett Joan Villadelprat.

Az egykori Minardi-főnök, Paul Stoddart (képünk) is képbe került az új nevezés kapcsán. Az ausztrál 2005-ben adta el a Red Bullnak a 2000-ben megvásárolt kiscsapatot, de azóta jelezte, hogy még visszatérhet, bár feltételként az FIA-elnök, Max Mosley távozását nevezte meg.

Mosley tavaly ősszel vissza is vonult, de Stoddart azt mondja, pillanatnyilag nem foglalkozik az F1-es újrakezdéssel, bár nem is zár ki semmit: "A tavalyi pályázatnál nem neveztem, de az ember soha ne mondja azt, hogy soha. Figyelek, várok" - nyilatkozta vasárnap. "Egyelőre nem is lenne erre időm, nagyon jól menő üzletem van Amerikában."

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%