Budapesten koncertezik Lady Gaga

Lady Gaga, a jelenkor egyik legizgalmasabb és innovatív előadója a teltházas európai turnéjának őszi bővítését jelentett be. Az új helyszínek között november 7-i dátummal Budapest is szerepel.

Budapesten koncertezik Lady Gaga
A The Monster Ball Tour starring Lady Gaga elnevezésű koncertsorozat május 7-én indul Stockholmban és német, holland, belga, francia, angol helyszínek követik, valamint egy észak-amerikai turné. Azonban az elsöprő fogadtatásra való tekintettel a turné ősszel visszatér Európába, és október 13-tól egy újabb szériát láthat a közönség.

Poker Face és társai

Lady Gaga tavaly novemberben megjelent The Fame Monster albumát mutatja be a koncerteken. Az anyag a 2008-ban szinte minden díjat elnyert The Fame lemezt követte, amelyről a listavezető Just Dance és Poker Face dalok származnak. A két albumból összesen több mint 12 millió fogyott el világszerte, az öt kislemezből – Just Dance, Pokerface, Lovegame, Paparazzi, Bad Romance – több mint 30 millió példány kelt el.

Az interneten csupán a Bad Romance videóját 125 millióan nézték meg. Lady Gaga a napokban mutatta be Telephone című új dalát, melyet Beyoncé-val közösen adnak elő, és az E! tévén, illetve a VEVO oldalon biztosan mindenki megtalálja.

Új típusú jegy

A budapesti koncertre belépőkhöz elsőként a Live Nation honlapján április 28-án reggel 9 óráig regisztrált tagjai juthatnak. A tagoknak április 28-án 13 óra és 29-e 15 óra között áll rendelkezésre az összes belépőjegy, melyből szabadon választhatnak. Egy tag maximum 4 jegyet vásárolhat.

Április 30-án, délelőtt 10 órától indul a teljes körű értékesítés a honlapon keresztül, valamint a Ticket Express és az Eventim országos hálózatában.

A Budapest Sportarénában 2010. november 7-én megrendezésre kerülő koncertre 4 különböző kategóriájú ülőjegyet valamint állójegyeket lehet vásárolni. Ezen felül egy nagyon limitált mennyiségű, úgynevezett early entry package, azaz korai bejutást biztosító belépő is forgalomba kerül, amely az állójegy mellett egy hivatalos kapunyitás előtti külön belépést és egy ajándékot is magában foglal.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Száguldó cirkusz 2011-2012
    Simon István
    Száguldó cirkusz 2011-2012
    4792 Ft
    Eredeti ár: 5990 Ft
    Megtakarítás: 20%